A csapat erejét mutatja, hogy 15 hazánkfia is betalált Stochlék kapujába.

A magyar férfi kézilabda-válogatott a 2010 ősze és tavaly nyár között lezajlott selejtezőkből százszázalékos teljesítménnyel, +41-es gólkülönbséggel jutott ki a szerbiai kontinenstornára, és most, bő egy héttel az Eb előtt szüksége is volt némi önbizalom-növelésre; Szlovákia ellen hangoltunk a január 16-án induló újvidéki csoportháborúra, ott Franciaország (világbajnok), Spanyolország (vb-bronzérmes) és Oroszország vár ránk. Szóval, hogy a rettegés ne uralkodjon el, Szlovákia ellen egy négymeccses hajrát nyitott szerda este a Mocsai-csapat, a Karácsony Kupán történt sima diadal után. Apropó, Karácsony Kupa: a szlovákiai tornán nem az „igazi” összeállításban szerepeltek legjobbjaink, a „kis” Mocsai, Nagy Kornél, Grebenár Gábor, Putics Barna és Krivokapics Milorad is csak most csatlakozott a legénységhez. És az igazat megvallva az Eb miatt sem kell túlaggódni a dolgokat – hacsak nem a '13-as vb sorsolása miatt –, ugyanis az év csúcseseménye az olimpia, arra pedig nem az Európa-bajnokság kvalifikál, hanem az áprilisi külön selejtező (azon a vb-n elért 7. hellyel már ott vagyunk).

Szlovákia ellen a mérlegünk dicsőséges: 17 győzelem mellett 4-szer ikszeltünk és 5-ször kaptunk csak ki, a legutóbbi találkozónkon, Érsekújváron – a már említett Karácsony Kupán – egy végig kontrollált meccsen győztünk 4 góllal (29-25). A Veszprém Arénában nem volt telt ház, ráadásul az sem volt túl „nézőbarát”, hogy mindkét együttes piros nadrágban futott ki...

Aztán játékvezetői keresztvetéssel és két Fazekas-bravúrral el is kezdődött a találkozó, de a negyedik perc végéig nem tudtunk gólt lőni, míg Stranovsky kétszer is betalált (0-2). Ilyés hajszálpontos lelövése után azt gondolhattuk, nem lesz kegyelem, de szívós védekezéssel akadályozták meg fiainkat a szlovákok abban, hogy a különböző támadáskombinációkból gólokat szerezzünk. Bosszantó volt az is, hogy a 10. percben még mindig csak 3 dobottnál jártunk, és emberhátrányból bekaptuk az ötödiket. A tizenegyedik percben kezdődött minden elölről (5-5 után megint kettő mínusz), de a félidő felénél végre már vezettünk is (8-7), igaz, csak pár másodpercig, de a támadásban ritkán szereplő Schuch Timuzsin, Császár és Harsányi megnyugtatóvá tették a helyzetet (11-8), és a hármas különbség állandósult is a felek között. Az első harminc perc végén az amúgy is remeklő Stochlnak köszönhették északi szomszédaink, hogy maradt is a „közte három”.

A második harmincat ugyanúgy kapkodással kezdte a magyar alakulat, mint az elsőt, és két kapott góllal. 5 perc után 18-17-re vezettünk csak, de a csapaterőt azért jelezte, hogy a gólokon 10 játékosunk osztozott, és miután Vadkerti is hozzátette a magáét, visszaállt a „magyaros” különbség (20-17). Öttel is egy újdonsült gólszerzőnek, Katzirz Dávidnak köszönhetően vezettünk először (23-18). Aki a nagy neveket szereti, nem árt megjegyeznie Vadkerti Attiláét, aki saját testi épségét sem kímélte a második félidő derekán, és egymás után lőtt góljai közt volt olyan is, amit emberhátrányból szereztünk általa, befutásból. (15. perc: 26-21.) Hogy a hajrára egyre csak hízott a különbség, a második félidőben a kapuban brillírozó Tatai Péternek volt leginkább köszönhető, elöl egyhangú tempóban termelgettük a gólokat – 29-22-nél már tizennégy magyar gólszerzőnél jártunk, 32-23-nál meg már tizenötnél (nem említve az ellenfélnél játszó felvidéki nemzettársakat...). A végeredmény 33-24 lett – legközelebb Németországban vendégeskedik a csapat 7-én és 8-án. Önbizalom az lesz.