Hírek
2022. Január 04. 11:41, kedd |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: Álmunkban sem gondoltuk volna
Életük eddigi legsikeresebb szezonját tudhatja maga mögött Csomós Miklós és Nagy Attila.
Persze titkon bíztak a jó eredményben, de az idei teljesítményük talán még önmagukkal szembeni elvárásaikat és vágyaikat is felülmúlták.
Közhelyes kérdés, de az év végi visszatekintéshez elkerülhetetlen feltenni, hogy mit szóltak volna hozzá a fiatal rallyversenyzők, ha azt mondják nekik a szezon kezdete előtt: idén két futamot is megnyernek és még az utolsó versenyre is bajnokesélyesként érkeznek?
“Egyértelműen aláírtuk volna” - kezdte Mixi. - Persze titkon voltak álmaink, de őszintén szólva nem gondoltuk volna, hogy ebben az erős mezőnyben kétszer is leggyorsabbak tudunk lenni és az utolsó pillanatig harcban leszünk a bajnoki címért.”
Attilától sem érkezett más válasz: “úgy ahogy van aláírtam volna, meg mellé azt mondom totálkáros idióták vagytok, hogy ez felmerül. Persze a célunk mindig az, hogy elsők legyünk, de a realitások talaján maradva egy 5-6. hely lett volna az idei elvárás.”
Ahogy mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy, nem volt ez máshogy a Skodás csapat versenyzőinél sem. Az első aszfaltos abszolút győzelem után következett egy baki a Mecsekben, aztán az első murvás győzelem is, majd az óriási harc a bajnoki címért, egészen az utolsó verseny utolsó napjáig.
Utólag bár mindketten azt mondják aláírták volna ezeket az eredményeket, mégis mindketten ugyanazt válaszolták, mikor arról faggattam őket, van-e bármilyen hiányérzetük az idei évvel kapcsolatban: “egyértelműen az, hogy közel volt a bajnoki cím és közel volt az ERC kiemelkedő eredmény a Rally Hungary-n, ami a defektek miatt nem jött össze. Ezen kívül szinte semmi. Talán még az, hogy mehettünk volna többet murván az ORB keretei között. Nagyon jó lett volna, ha szerepel még egy Szombathely/Bükfürdő Rally is a bajnokságban.”
Hogy mit szerettek a fiúk az idei szezonban?
A csúcspontjai egyértelműen a salgótarjáni és a veszprémi verseny voltak: “nehéz lenne egy eseményt vagy pillanatot kiemelni 2021-ből - emlékezett vissza Attila - de ha mindenképp választani kell, akkor az a Salgó Rally utolsó ceredi szakaszának célkanyarja lenne. Az első abszolút győzelmét sosem felejti el az ember. Végig élveztük a versenyzést, nagyon jók voltak a gyorsok is. Sokat dolgoztunk érte, hatalmas élmény megélni, ahogy meghozta ez a rengeteg munka a gyümölcsét. Emellett a veszprémi murvás gyorsokon menni sem mindennapi élmény volt! Elsőként menni ezeken a szakaszokon valami zseniális.”
„Elképesztően büszkék vagyunk a kis csapatunk minden tagjára, az évek alatt elért eredményeinkkel együtt nőtt fel mindenki erre a profi szintre és ezt fantasztikus megélni így együtt! Reméljük lesz még innen feljebb!”
A két győzelem mellett a szurkolók szeretete és rajongása az, ami az év végi ezüst ellenére is bearanyozza Mixi és Ati idei évét: “nagyon sokan szeretnek minket és ez mindennél fontosabb számunkra. Óriási erőt ad mikor kedvesebbnél kedvesebb üzeneteket kapunk Facebookon, Instagramon vagy akár személyesen a versenyeken is. Versenyenként újabb és újabb molinókkal várnak minket a pálya szélén, tucatnál is többet láttunk belőle. Volt olyan is, amit az út közepén feszítettek ki előttünk a szurkolóink. Köszönjük a támogatásukat, mindent megteszünk érte, hogy jövőre is megszolgáljuk és megháláljuk a szeretetüket.”
Mit hoz Mixiéknek 2022?
Először is egy óriási serleget január nyolcadikán, ekkor tartják ugyanis a magyar Országos Rally Bajnokság éves díjkiosztó ünnepségét. Hogy mikor és hol láthatjuk őket legközelebb raliautóban, az remélhetőleg hamarosan kiderül!
Köszönjük együttműködő partnereinknek:
Borsod Talent Motorsport Egyesület, T+Á Média Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, HÍDÉPÍTŐ Zrt, Balázs-Diák Kft, RabócsiRing Kft, FT-TRIÁSZ Kft, Magyar-Trans Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Heda- Sped Kft, VINEX Plus Hungary Zrt, Bartron ’07 Kft, First Tau- Trade Kft, Északmagyar Téglaipari Kft, Vári- Vill Kft, Aqua-Line Bau Kft, SFT Ungarn Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Mixi-Log Kft, RSZ- Kő Kft, MOL Racing Kft, Rapidnyomda
Rallye Dream Blog
Béres Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.