Hírek
2017. December 05. 07:56, kedd | Sport
Rally: Ideje lenne már célba érni, találkozzunk a céldobogón!
Hétvégén újra versenyautóba ülsz pilótáddal Molnár Zsoltival, hogy a rátok váró hat gyorsot az Opel Astrával teljesítsétek.
- Bő másfél hónapja tervbe volt aztán úgy tűnt, hogy kihagyjuk. De szinte egy utolsó utáni pillanatban született meg a döntés, illetve a lehetőség, hogy induljunk ezen a versenyen. Alap felállás ősszel még az volt,hogy Bütösi Zsoltival és a jó kis Micu EVO VI-al állunk rajthoz, de ez a terv szertefoszlott. Aztán jött egy B verzió. Molnár Zsolti és az Astra Gsi ami szintén majdnem meghiúsult, de most úgy fest a dolog, hogy ott leszünk. - Személy szerint kedvelem ezt a versenyt. Jó kis csúszkálás, repkedés, van tétje, de mégsem egy vérre menő küzdelem. Zsolti is szereti ezt a futamot. A murvás pályák megszállottja. Sőt, ha még egy kis hó is esne, számára maga a menyország lenne ez a verseny. A technikának viszont kicsit más a hozzáállása a dologhoz, a mi párosunkat valahogy nem szeretné a célig eljuttatni. Bízom benne ennek a sorozatnak most vége szakad és találkozunk a céldobogón.
Mely gyorsok tetszenek jobban neked és miért?
- Ugye 3 gyorsról beszélünk egyik sem idegen a számunkra. A Jutasi körgyors nem a szívem csücske, nem tartom egy igazi rallye gyorsaságinak. Viszont a nézők számára egy látványos szakasz, ahol egyszerre több autó "viadalát" lehet látni. A másik két gyors már technikás, bevállalós, tempós részekkel, Lehet nyomni ésszel és ész nélkül, nem egy altatós gyors egyik sem. A lőtér kifejezetten tetszik, jónéhány ugratóval van megfűszerezve a tempósabb részeken is. Zsolti elég bőszen feszegeti az Astra és a fizika határait, én pedig az itiner olvasás közben küzdök, hogy el ne harapjam a nyelvem, egy egy repülés után elég nagyot üt a kocsi. A landoláson még van mit csiszolnia a pilótámnak. A vizes katlan rész még egy érdekes része ennek a gyorsnak, akár tél akár nyár ott tuti, hogy van víz. Szigorúan felhúzott ablakkal közelítjük meg különben ázik az itiner, meg az overál. Nagyon tetszenek az itt készült külső fotók, az eddigi pályafutásom egyik kedvenc képe is itt készült tavaly. Belülről viszont kicsit érdekes ezt a sártengert megélni, hisz hiába az ablaktörlő jó pár métert vakon megyünk. Azt hiszem idén is a fotósok egyik kedvenc helye lesz.
Pályabejárást mivel végzitek másképp, mint ha aszfaltos versenyen lennétek?
- Erre sajnos nem tudok teljes választ adni mivel aszfaltos versenyen még nem indultunk együtt. Ezekre a gyorsokra van a múltból úgymond alap itinerünk, ami támpontnak jó. A km adatokból arra gondolunk, hogy nagy változások nem lehetnek a gyorsok nyomvonalán. Így a meglévő itinert fogjuk kicsit naprakésszé tenni.
A verseny a célban ér véget. Ti milyen tempót is szeretnétek autózni Zsoltival?
- Mint az interjú elején említettem nem egy élet-halál versenyről van szó, de nem is egy sétakocsikázásra lehet majd számítani Tőlünk. A pilótámat ismerve azt gondolom, hogy verseny lesz az idővel és a többiekkel, viszont felesleges kockázat nélkül. A technikát is óvni kell ezek a veszprémi pályák gyakran térdre kényszerítették a rüsselsheimi acélt.
Végezetül, milyen eredménnyel lennél elégedett a nap végére?
- Sokszor megtréfáltak már minket a veszprémi pályák volt, hogy Rallye2 abszolút első helyén álltunk és az utolsó gyors célja előtt 150 méterrel dobtuk el a vasat. Többszöri technikai bajok féltengely törés, váltóban összeakadt két fokozat, kerék tőcsavarok elszakadtak, szóval nem voltak kegyesek hozzánk ezek a pályák. Egy célba érés is eredmény lenne már a korábbi versenyek tekintetében. Viszont, ha optimista szemszögből nézzük ismerve itt a korábbi időeredményeinket akkor egy serleges helyezés nem lenne rossz.
Köszönjük Partnereinknek, hogy az idei évben is velünk vannak: ItSelf Kft., Procert Kft., Horváth Kft., T-Forex Kft., Balomo Kft., Festék Csodák Kft., BMP Profi Kft., Kraft Bau Sthal Kft., Net Ria Lan Kft., Best Tyre Kft., Profi Tax Center Bt, Tecnitop Service Kft.., Muskatal-Ép Kft., Horváth és Tsa. 2003 Kft., LAROF Innovációs Kft., FAB-Metal Kft, Koko Express Bt.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.