Városlista
2024. december 17, kedd - Lázár

Hírek

2019. Július 19. 07:17, péntek | Sport

Rally: Végre szeretjük a murvát!

Rally: Végre szeretjük a murvát!

Interjú Farkas Kálmán csapatvezetővel a 26. TAXI4 Veszprém Rali után.

Egy igen rövidre sikerül veszprém rali után vagyunk. Az első gyors sajnos a versenyzőtárs balesete miatt etap lett, így a tényleges megmérettetés a kislőtéri gyorson kezdődött. Ezen a szakaszon egy erős második hellyel kezdtek be a srácok. Ez elfogadható volt tőlük?

- Messze jól teljesítettek, igen jól beleszoktak a speciális veszprémi murvába. Oly annyira, hogy szinte biztos voltam az első három hely egyikébe. Véleményem szerint még maradt is benne, tehát a következő körben biztos tudtunk volna gyorsulni. Mondhatni, minden összeállt, jó volt a technika, minden beállítása kézhez áll a legényeknek, sőt, az első alkalom volt, hogy a murva kezdett tetszeni nekik. Ezek eredményeképpen pedig, jó idők születhettek volna.

Milyen csapatutasítással engedted Tim Gáborékat neki a 26. Taxi4 Veszprém ralinak?

- Az előzmények miatt megbeszéltük, nem kockáztatunk feleslegesen egy bejáratós motorral. Erre a versenyre pedig kifejezetten igaz, hogy az nyer, aki be tudja osztani a gépet. Így is lett volna, minden a megbeszéltek szerint haladt, precízen tették a dolgukat a versenyzőink. Akkor jött a várpalotai gyors, amihez nagy reményeket fűztünk.

Itt még szépen elrajtoltak, aztán egy nem várt technikai hiba vetett véget a versenyüknek és a pontgyűjtésnek. Mi történt az autóval?

- Simán eltört a csonkállvány egy olyan részen, ahol élő ember nem gondolná. Az öntvény tövén, a legvastagabb részén. Jelzem, nem tehetek most magamnak sem szemrehányást, mert pont az év elején cseréltük ki vadonat újra, nem sok kilométer volt benne. Lehet, hogy a régi pont kibírta volna, bár ez a verseny mindig ki szokta deríteni az autó gyenge pontjait. Ami aszfalton nem jelentkezne, az itt megadja magát. Most is ez történt, zárványos volt az öntés.

A jövő héten lesz a Baranya Kupa. Addigra kész lesz az autó?

- Már rajtra kész, olyan piti alkatrészről beszélünk, hogy közben az aszfaltra való átszereléssel is végeztünk. Még van némi utómunkálat a gépen, de ezek nélkül a finomítások nélkül is rajthoz lehetne állni vele, méghozzá jó eredménnyel.

Tulajdonképpen a hangolás ezen része, a különösen kockázatos, bevállalós részeken való viselkedés tökéletesítésére szorítkozik. Egy biztos, megint rövid versenye lesz a RALLY2-nek, pedig számítottunk egy szorzós eredményre. Itt most támadni kell ezerrel, persze észszerű keretek között. Aztán meglátjuk, mi jön ki belőle. Egyben bízunk, végre jóízűen végig tudunk menni a célig. Ezt várják el tőlünk a szurkolóink, valamint a reklám partnereink, akik SPURI Az autó energiaitala, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Keveweld Kft., Boncz Kft, Kis-Új-Lap Kft., Racionál Tuning Kft., BULYÁKI GUMI, www.spuribolt.hu.

- Hajósi Miklós -

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.