Hírek
2011. December 31. 06:36, szombat |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Rálőtt, majd a markolattal kezdte ütni a nőt
Pisztollyal rálőtt a feleségére egy 50 éves férfi Móron, majd miután célt tévesztett és a fegyvert nem tudta újratölteni, annak markolatával esett neki házastársának.
Közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Németh-Kész Mónika elmondta: a férfi és felesége 30 éves házassága az utóbbi időszakban megromlott, az asszony december elején elköltözött otthonról. A férj csütörtök este felkereste a nőt annak tartózkodási helyén. A feleség azonnal értesítette a rendőrséget, majd újra hívta őket, amikor látta, hogy férje átmászik a kerítésen és pisztoly van a kezében.
A férfi – miután betörte a bejárati ajtót – rálőtt a feleségére, de a lövedék célt tévesztett. Ezt követően a férj megpróbálta újratölteni a fegyvert, de mivel az nem sikerült, annak markolatával többször fejbe ütötte az asszonyt. A járőrök ekkor érkeztek a helyszínre, ahol az agresszív, közepesen ittas állapotban lévő férfit elfogták.
Az asszonyt kórházba szállították, sérülése nyolc napon belül gyógyuló. A nyomozók emberölés kísérletével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsították meg a férfit. A később nála tartott házkutatás során előkerült több, különböző típusú fegyverhez használatos lőszer, valamint puskapor is. A rendőrök ezeket is lefoglalták és a maroklőfegyverrel együtt szakértői vizsgálatra küldik.
A büntetlen előéletű móri férfit a Fejér megyei nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik az előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült