Hírek
2011. Szeptember 28. 07:23, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress
Árampiac: megéri a szolgáltatóváltás
Átlagosan 8-10 százalékos csökkenést hozhat a villamosenergia-költségekben a kis- és közepes vállalatok számára egy „jól eltalált” áramszolgáltató-csere – derül ki az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. felméréséből.
„Még ha az átlagos költségcsökkenéssel, illetve egy átlagos – évi 50 ezer kilowattórát fogyasztó – kis-céggel számolunk is, évi mintegy 100 ezer forint a tét” – hívja fel a figyelmet Kis Gergely, az ALTEO energiakereskedelmi igazgatója.
A feltörekvő energetikai csoport bő száz, 2012. január elsejével váltani készülő kis- és közepes céget vizsgált – jellemzően olyan vállalatot, amely eddig nem váltott kereskedőt, vagy csak korlátozott versenyben vett részt –, és számszerűsítette a várható megtakarítást. A villamosenergia-költség legerőteljesebb mérséklődésére azok a cégek számíthatnak, amelyeknek éves áramfogyasztása 100 és 200 ezer kilowattóra között van, de az 50-100, illetve a 200-500 ezer kilowattóra közötti fogyasztással rendelkező cégek is tetemes megtakarítást érhetnek el.
A villamos energia szabad piaca 2003 óta nyitott, ám a legutóbbi időkig korlátozott maradt az említett kör szolgáltatóváltási aktivitása; jellemzően a tőkeerős, a villamos energia piacát jól ismerő nagyvállalatok éltek a lehetőséggel. E tekintetben az elmúlt időszakban változás ment végbe, mind több kisebb cég vág bele a szolgáltatócserébe. Az okok egyértelműek: egyrészt megugrott a villamosenergia-kiskereskedők száma, ami élénkítette a versenyt, másrészt a piaci árszint is mérséklődött. A potenciált jelzi, hogy 10-15 ezerre tehető a váltani tervező cégek száma.
Ezzel együtt tapasztalható a változtatástól való egyfajta ódzkodás is a kis- és közepes vállalatok egy részénél. „Az aggodalmak egy része az adminisztráció vélt bonyolultságához kapcsolódik, annak ellenére, hogy a szolgáltatócsere az engedéllyel rendelkező kereskedők körében kockázatmentes és egyszerű” –
mondja Kis Gergely.
Az ellátásbiztonságot a jogszabályi keretek és a szigorú hatósági gyakorlat biztosítja, így a fogyasztó az új szolgáltató áramát is akadályoztatás nélkül megkapja. Az áram beszerzését az engedéllyel rendelkező kereskedők ráadásul hosszú távú villamosenergia-beszerzési szerződésekkel biztosítják, így az a veszély sem fenyeget, hogy a kereskedő nem tud eleget tenni áramszolgáltatási vállalásának.
A szolgáltatóváltás módja sem tér el jelentősen az egyéb beszerzések gyakorlatától: egyszerűen, írásban felmondható az addigi szerződés, és megköthető az új a kiválasztott partnerrel. A villamosenergia-szolgáltatók felmondási határideje jellemzően a megszüntetés előtti 30-60 nap, ezt a társaságnak saját érdekében fontos szem előtt tartania – hangsúlyozza Kis Gergely.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.