Hírek
2014. Október 06. 15:01, hétfő |
Helyi
Forrás: József Attila Általános Iskola
Remekül sikerült az Újdombóvári Őszi Fesztivál
A Dombóvári József Attila Általános Iskola 23. alkalommal rendezte meg látványos, sok érdeklődőt vonzó Újdombóvári Őszi Fesztiválját.
Az önkormányzat által is támogatott rendezvényre gyönyörűen feldíszített bejárat, udvar és iskolaépület fogadta az érdeklődőket.
Október 3-án, pénteken, hagyományosan kiállítás-megnyitóval indult a program. HobbyIdő címmel az intézmény dolgozóinak kézműves munkáit és egy impozáns óragyűjteményt mutattunk be.
Október 4-én, szombaton zenés ébresztővel indult a nap, majd az udvaron is megkezdődtek a gyerekeket megmozgató tevékenységek. Virtusjáték, arcfestés, gyöngyfűzés, nemezelés, lufihajtogatás, ékszerkészítés mellett a vállalkozó kedvűek íjászkodhattak, régészkedhettek is. A főzőverseny megmozgatott, és finom ételekkel lakatott jól osztályokat, szülőket, pedagógusokat egyaránt.
Az őszi termésekkel feldíszített sátor színpadán 9 órától 20 óráig 15 fellépő szórakoztatta a hűséges közönséget. Aerobikosok, zumbások, táncosok, fúvósok, zenészek, énekesek biztosították a sokszínűséget magas színvonalú előadásaikkal. A gyakran felhangzó vastapsok, a táncra perdülő nézők igazolták a jó hangulatot.
14 órakor – a termények megáldása, galambröptetés után – a kisbíró szellemes évértékelő rigmusaival elindult a felvonulás. Rengetegen voltak kíváncsiak a nemes lovakra, a változatosan díszített kocsikra, a színes kerékpáros felvonulókra, hallgatták a gyerekek szüreti dalait, csujjogatásait.
20 órakor – pompás tűzijáték után – megkezdődött a hajnalig tartó szüreti bál.
A nap folyamán több ezer gyermek és felnőtt játszott, nézelődött, a szervezett programok keretei családi együttlétté alakultak.
Nagyon sok intézmény, szülő, iskolai dolgozó munkálkodott a nap sikeréért, komoly összefogás hozhatott létre ilyen sikeres rendezvényt.
Minden segítséget hálásan köszönünk.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!