Hírek
2019. Január 07. 08:51, hétfő |
Helyi
Forrás: www.teol.hu
Rendhagyó zeneórákat tartottak a kerek évfordulón

Hatvan évvel ezelőtt, 1958-ban kezdődött a zeneoktatás Dombóváron.
Tolna megyében itt indult el, és ma már az egyetlen általános iskola a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, ahol emelt szinten folytatnak zeneoktatást a pedagógusok.
A Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában a 2018/2019-es tanév a 60 éves évforduló jegyében telik, számos program kapcsolódik ehhez a jubileumhoz. December 20-án az emlékév részeként rendhagyó tanórákat szerveztek a diákoknak, élő példákon keresztül mutatták be a pedagógusok, hogy miként öröklődik a családokban generációkon át a zene és a művészet szeretete.
Az első órában Nyári Éva tanárnő köszöntötte Szabadi Mihályt, Csokonai- és Bessenyei György-díjas koreográfust, aki lányával és fiával érkezett. – Zene nélkül nincs élet – így kezdte mondandóját Miska bácsi, aki szeretettel beszélt gyermekkori éveiről. Tizenkét évesen döntötte el, hogy tanító lesz. 1966-ban alapítója, majd huszonkét évig vezetője volt a szekszárdi Bartina táncegyüttesnek. Büszkén mesélt arról, hogy gyermekei, unokái is táncolnak már ebben az együttesben, és lassan dédunokája is követi a családi hagyományt. Szívesen osztotta meg a közönséggel, hogy hetvenévesen újabb „foglalkozásba” kezdett, író lett, elsősorban elbeszéléseket és regényeket ír. Bemutatkozása után Miska bácsi karácsonyi dalokat is énekelt a gyerekekkel együtt.
A második órában a Fenyvesi család két tagja, Fenyvesi Béla és Fenyvesi Gábor érkezett a színpadra, akikkel Bódis Péterné, Klári néni beszélgetett. A nagyanyjuktól örökölte a négy testvér a szép hangját, jó hallását, és mind a négyen a dombóvári zenetagozatos általános iskolába jártak.
Fenyvesi Béla ötévesen kapott gitárt nagyapjától, később népművelő–ének-zene tanári szakon végzett. Majd Pécsre költözött családjával, és 45 éve a Szélkiáltó együttes tagja. Kisebbik fia, Fenyvesi Márton a jazz világában elismert művész, Noé és Sári unokája már több koncerten vettek részt.
Fenyvesi Gábor legkisebb gyermekként már beleszületett egy olyan családba, ahol minden a zenéről szólt. Három gyermeke közül Merse nevű fia bontogatja szárnyait a zene világában. – Testvéreim lemezjátszót vettek, iszonyú jó zenéket hallgattak, elkezdtek a Kapos kórusban énekelni, együttesben játszottak. Hatévesen én is besétáltam a zeneiskolába. Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ebben a miliőben nőhettem fel – emlékezett vissza Merse.
A harmadik órában Gelencsérné Bakó Márta lányával, Kingával mutatkozott be. Nagyon jó példával szolgált a család, hiszen nemcsak Márta és testvére, hanem mindhárom gyermeke is az iskola zenetagozatán végzett. Péter fia táncolni szeretett és klasszikus balettet tanult. Jelenleg a Madách Színházban dolgozik. Lánya, Kinga Kecskeméten, Kodály Zoltán városában énekzene szakos tanári pályáját építi. Középső fia viszont politológusnak tanult. Gelencsérné Bakó Márta, aki szintén ének-zene szakos tanár, mondandójában arra biztatta a diákokat, hogy merjenek nagyot álmodni, mert a zenetagozat nagyon jó alap, és akár zenei pályát, akár teljesen más pályát választanak, rengeteget tudnak profitálni az itt elsajátított tudásból, készségekből.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 10:33, csütörtök | Helyi
Tolna vármegye tűzoltói 2025-ben is megküzdenek a lépcsőkkel
Április 12-én, szombaton a „Rollover” névre keresztelt lépcsőfutó bajnokság sorozat idei második versenyét bonyolították le a Balatonon.
2025. Április 15. 08:17, kedd | Helyi
A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum Dombóvár
Április hónap műtárgyának Fekete István és Piller Edith esküvői meghívóját választotta a múzeum.
2025. Április 14. 08:43, hétfő | Helyi
Az Apáczai Csere János Technikum csapata nyerte a Buzánszky Jenő Emléktornát
A hagyományos Buzánszky Jenő emléktornát hat középiskolai csapat részvételével rendezték meg Dombóváron, az MMSZ Esterházy Miklós Technikum műfüves pályáján.