Hírek
2021. November 06. 13:00, szombat |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Rendőrhöz tört be a visszaeső bűnöző
Az egyenruhások egy hét leforgása alatt kétszer is elfogtak egy besurranó tolvajt. Másodszor pechére, a korábban rajtaütő rendőr lakásában próbálkozott.
Udvarában gereblyézte virágos kertjét október 28-án egy 82 éves nagykőrösi asszony, amikor egy számára ismeretlen nő szóba elegyedett vele. Míg az idős figyelmét elterelte, férfi társa értékek után kutatott a házban. Az asszonynak feltűnt, hogy egy jó ideje már szóval tartja a nő, a másik pillanatban észrevette, amint lépteit szaporázva egy férfi sétál ki a házából. A beszélgetésnek hirtelen vége szakadt és mindketten távoztak. Az idős nő ekkor szembesült a ténnyel, pénztárcáját és kulcscsomóját ellopták. Azonnal rendőrt hívott – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások pár perc alatt kiértek a címre, hely- és személyismeretüknek hála pillanatok alatt tudták kiket kell keresniük. A helyszíntől nem messze igazoltatták a lopással összefüggésbe hozható 27 éves L-B. Krisztiánt és társát a 41 éves L. Jánosnét.
A rendőrök kérdéseire mindketten zavartan és összefüggéstelenül válaszoltak, végül megtörtek és egybehangzóan beismerték tettüket. A férfinél megtalálták a bukszából kivett 10 270 forintot, az eldobott pénztárca és kulcscsomó egy bokor aljából került elő.
Kihallgatásukon a gyanúsítás ellen panaszt egyikük sem tett, a fiatal férfi elmondta, nem sokkal korábban a tárcáért egyedül ment be az idős asszony házába, nő társa csak akkor segédkezett, amikor a még nagyobb zsákmány reményében tért vissza az ingatlanhoz. A rendőrök büntetőeljárást indítottak, a férfivel szemben lopás vétségének, a nővel szemben bűnsegédként elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt.
L-B. Krisztián története ezzel korántsem ért véget. Pár nappal később kiszemelt egy ingatlant, szerencsétlenségére, pont az őt korábban elfogó rendőr lakását. Az éppen pihenőidejét töltő egyenruhás a kutatás zajára figyelt fel és rohant az előszobába, amikor szembe találta magát a hívatlannal. Rögtön felismerte a tolvajt, aki egy hangfallal a kezében nyúlcipőt húzott és futásnak eredt. A rendőr utána futott, közben értesítette kollégáit, a férfinek pedig esélyt sem hagyva a menekülésre, a lakástól nem messze elfogták. Útja ismét a rendőrségre vezetett. A 27 éves férfival szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt MDMA, valamint metamfetamin származékra pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök további mintavételre intézkedtek.
A Nagykőrösi Rendőrkapitányság az őrizetbe vett L-B. Krisztiánnal szemben lopás vétsége, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték a letartóztatását, melyet a bíróság november 5-én elrendelt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült