Hírek
2013. Július 23. 14:58, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Római kori födémet találtak Brigetióban az ELTE régészei
Magyarországon egyedülálló módon épségben maradt római kori födémet találtak Brigetióban, azaz Komárom szőnyi városrészében az ELTE ókori régészeti tanszékének hallgatói, közölte Borhy László ásatásvezető egyetemi tanár.
Az idei feltárások eredményéről szerdán két órakor nyílt bemutatót tartanak a vásártéren.
A tavaly feltárt pincét tovább ásva, egy méteres mélységből került elő a beszakadt helyiség födémje, 16-22 centi széles, egymással párhuzamosan futó pallók és alattuk a tartógerendák - ismertette az ásatásvezető régész.
Borhy László tájékoztatása szerint ilyen épségben megmaradt födém felfedezésére az elmúlt évtizedekben nem volt példa Magyarországon. A leletből rekonstruálható a teljes római kori födémszerkezet, a szögelések, a csapolások módja. A környezetében talált edények és töredékek alapján a szerkezetet a Krisztus utáni 200-230-as években készíthették.
A födém alatt pincéből különböző tárolóedények, amforák, dörzstálak töredékei és a bennük tárolt gyümölcsök és növények, köztük datolya, alma, barack, körte és olíva magjai kerültek elő, de számos olívabogyóra és datolyára bukkantak megkövült, összeszáradt állapotban.
Brigetio a távolsági kereskedelem célpontja volt. Hispániából, Itáliából szállítottak ide csemegéket, erre utal a korabeli csomagolóanyag, az amfora, amelyekben légmentesen lezárva nagy távolságokra tudták eljuttatni olajat, bort, olívabogyót, fahéjat, de osztrigát is szállítottak ide - mondta Borhy László.
A régészek szerint Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehet összehasonlítani. A település az egykori római határ, a limes mentén jött létre. Brigetio a Severusok alatt élte virágkorát a 2. század végén, a 3. század elején municípiumi rangot kapott, később már coloniaként említik.
Először a légiótábor jött létre, amelynek a vonzáskörzetében kialakult a táborváros, a katonai városnegyedtől 2-3 kilométerre pedig a bennszülött népesség lakhelyeként szolgáló civil település létesült.
A rendszeres ásatásokkal az egykori polgárváros központját tárják fel. A szerdán 14 órakor kezdődő nyílt régészeti bemutató után 16 órakor a "Rómaiak a Dunakanyarban" címmel nyílik időszaki régészeti kiállítás a Klapka György Múzeum főépületében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Orbán Viktor: méltán lehetünk büszkék az aláírt hároméves bérmegállapodásra
Az aláírt hároméves bérmegállapodás olyan mérföldkő, amelyre méltán lehetünk büszkék -
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Rétvári Bence: juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén
Juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén, ennek a minimum összege hetvenötezer forint, ez a fix rész, amit mindenki meg fog kapni, és efölött egy teljesítményarányos rész is lesz