Hírek
2018. December 23. 17:54, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Sérülése buktatta le az erőszakos elkövetőt
A kőbányai rendőr korábbi sérülése alapján ismerte fel a bűncselekmény elkövetőjét.
A ferencvárosi rendőröket december 21-én 15 óra 42 perckor a Budapest IX. kerület, Határ úti metroaluljáróba riasztották, mert onnan késelésről érkezett bejelentés. A járőrök a helyszínen a 20 éves ecseri R. Istvánt találták, akit több helyen megszúrtak.
A ferencvárosi járőrök intézkedtek, hogy a sérült férfi kórházba kerüljön, és a beszállításban egy kőbányai rendőr közreműködését kérték.
A kőbányai körzeti megbízott egy korábbi bejelentés alapján december 21-én 6 óra 20 perckor a Budapest X. kerületi Rákos vasútállomáson intézkedett, mivel ott megütöttek egy kalauzt. A bűncselekmény elkövetője elmenekült a helyszínről, de a kalauz elmondta, hogy a támadónak jellegzetes sérülés volt a kezén.
A kőbányai rendőr ezt a sérülést ismerte fel R. István kezén, miközben segített a férfi kórházba szállításában. Mivel a férfi bűncselekmény elkövetésével volt gyanúsítható, ellátását követően előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányságra.
A bevezetett nyomozati cselekményeknek köszönhetően a nyomozók megállapították, hogy a 20 éves ecseri R. István megalapozottan gyanúsítható a kőbányai Rákos vasútállomáson elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűncselekményével. A rendőrök R. Istvánt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült