Hírek
2014. Szeptember 24. 10:28, szerda |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Sikeresen lezajlott az I. Dombóvári Nagy Sportágválasztó
A Dombóvári Sportszövetség, mely mintegy tizenegy sportegyesületet foglal magába szeptember 19-én szervezte meg sportágválasztó rendezvényét.
A program célja az volt, hogy minél több gyermek számára bemutatkozhassanak a sportegyesületek, betekintést nyújthassanak tevékenységükbe, bemutatóik révén egy közelebbi képet adhassanak munkájukról. Ezen a napon 8 órától élettel telt meg a Művelődési Ház környéke, hiszen valamennyi Dombóváron működő sportszervezet, a két edzőterem trénerei és a rendőrség munkatársai is kivonultak az eseményre.
A délelőtt folyamán általános iskolás osztályok látogattak el a programra, s kedvükre válogathattak a sportágak közül. Volt ott lovagoltatás, floorball pálya, tatami szőnyegen végrehajtott karate bemutató, a szellemi kihívások kedvelői sakkozhattak, hegyi túrák alkalmával használt speciális sátor és annak berendezései is megtekinthetők voltak és sok-sok más érdekesség, mely vonzóvá tette a gyermekek számára a programot.
15 órakor a sportszövetség társelnöke, Szabó Csaba köszöntötte a megjelenteket, majd Szabó Loránd polgármester nyitotta meg a délutáni programsorozatot. A városvezető kitért arra, hogy lehetőségeihez mérten mindig arra törekedett, hogy mind a létesítmény ellátottság, mind a támogatások esetében biztosítsa az egyesületek működési feltételeit, segítse munkájukat. Örömét fejezte ki, hogy egy olyan méretű városnak, mint Dombóvár ennyi tehetséges sportolója van, s annak ellenére, hogy számos városban lehet, hogy jobbak a létesítmény körülmények, a mi tehetségeink mégis ott vannak a ranglisták elején. Ezt követően bemutatókat láthattak a megjelentek, illetve egykor pályáját Dombóváron kezdő kosárlabdázóval, Gulyás Róberttel, valamint Tóth Lili Annával és edzőjével, Fazekas Gáspárral beszélgetett Berki Zsolt, akik példaként szolgálhatnak a gyerekek számára. A rendezvény főtámogatója
Dombóvár Város Önkormányzata volt, Szabó Loránd a közterület használatára kirótt 2.173.000 forintos díj elengedésével járult hozzá a rendezvény sikeréhez.
Bízunk benne, hogy a program hatására számos gyermek megtalálta a kedvére való sportolási lehetőséget, s ezután rendszeresen űz valamilyen mozgásformát.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!