Hírek
2011. December 04. 14:22, vasárnap |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Sok munkájuk lesz a képviselőknek
A jövő héten, egy hónap alatt már harmadik alkalommal, ismét ötnapos ülést tart a Ház.
Az előző héten két alkalommal éjszakai pihenőt sem tartó parlament hétfőn dönthet egyebek mellett a Nemzeti Eszközkezelő felállításáról, majd péntekig tizenhat, korábban tárgyalni kezdett javaslat – köztük a jövő évi költségvetés – vitáját folytatja, illetve belekezdhet nyolc új kormányoldali előterjesztés megtárgyalásába is.
A hétfői határozathozatalok napirendjén szerepel a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása, hivatalos nevén „a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvényjavaslat". A kormány az előterjesztéssel a nehéz helyzetbe jutott devizahitelesek helyzetén próbál segíteni. Az eszközkezelő egy módosító javaslat nyomán az eredetileg tervezettnél korábban, már a jövő év első napjától megkezdheti működését, egy másik változtatás értelmében pedig az eszközkezelőnek nem ajánlhat fel ingatlant megvételre az, akinek a nevén másik ingatlan is van, és nem teheti ezt majd meg az sem, aki haszonélvezeti jogot élvez.
A hét első ülésnapján döntés születhet még egyebek mellett az egészségügyi salátatörvényről, valamint az egyesülési jogról, a sporttörvényről és a szellemi tulajdonról szóló javaslatokról. A parlament a teljes előterjesztést még nem fogadhatja el, de a benyújtott módosító javaslatokról történő szavazással átírhatja például az új munka törvénykönyvéről és a szakképzésről szóló javaslatokat. Előbbi tervezeten mintegy hétszáz, utóbbin pedig több mint száz ponton módosítanának a képviselők.
Az Országgyűlés kedden, a napirend előtti felszólalásokat követően újranyitja a 2012-es költségvetés részletes vitáját, amelynek időkerete alapján a kormányoldal és az ellenzék egyaránt 130-130 percben foglalhatja össze álláspontját. A frakciók az ezt követő részletes vitákban értékelhetik az önkormányzatokról, a nemzetiségek jogairól, a szabálysértésekről és Esztergom egyes intézményeinek állami átvételéről szóló előterjesztésekhez benyújtott módosító javaslatokat.
Szerdán a felsőoktatásról, az egyes rendészeti tárgyú törvényekről és az országgyűlési képviselők választásáról tartanak részletes vitát, de terítékre kerül a befektetési alapkezelőkről és víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényjavaslat általános vitája is.
A negyedik ülésnapon az országgyűlési képviselők javadalmazásáról, az államháztartásról és a Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló javaslatot kezdhetik tárgyalni, míg pénteken a nemzeti vagyonról, a területfejlesztésről és a Magyar Nemzeti Bankról szóló előterjesztések általános vitája várható.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Orbán Viktor: méltán lehetünk büszkék az aláírt hároméves bérmegállapodásra
Az aláírt hároméves bérmegállapodás olyan mérföldkő, amelyre méltán lehetünk büszkék -
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Rétvári Bence: juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén
Juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén, ennek a minimum összege hetvenötezer forint, ez a fix rész, amit mindenki meg fog kapni, és efölött egy teljesítményarányos rész is lesz