Hírek
2014. Március 18. 09:41, kedd |
Belföld
Forrás: InfoVáros
Sport, politika és történelem a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban
Sepp Blatter is üzenetet küldött a konferencia résztvevőinek.
A politika már az ókorban felfedezte a sport jelentőségét, de stratégiai szereppel az elmúlt egy évszázad során ruházta fel, amikor a nemzetek közötti vetélkedés egyik színterévé tette. Emelkedő népszerűsége teret nyitott a különböző politikai játszmák versenyek során történő megvívása előtt. Konfliktusok levezetésének eszközévé vagy éppen azok forrásává vált – gondoljunk csak az 1969-ben El Salvador és Honduras között kitört, közel háromezer áldozatot követelő fegyveres konfliktusra -, de lehetőséget adott a nemes küzdelem, a fair-play és a békés egymás mellett élés megvalósítására is.
A Károlyi József Alapítvány éves tudományos konferenciáját ennek a rendkívül izgalmas témának szenteli március 21-22-én. „Sport, politika és történelem” címmel rendeznek konferenciát a Budapesti Francia Intézettel közösen, a Goethe Institut és a British Council támogatásával, Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács főtitkára védnöksége alatt. A szakmai értekezleten - amelyet Joseph Blatter, a FIFA elnöke is megtisztelt a konferenciához küldött üzenetével - az előadók arra a kérdésre keresik a választ, hogy a néha politikai célokra használt sport lehet-e a béke és az integráció eszköze Európában?
Az esemény színhelye, a felújított fehérvárcsurgói Károlyi kastély, amelynek klasszicista épületét gróf Károlyi György építtette 1844-1853 között. A kastélyban működő kulturális találkozóközpont az Európai Kulturális Találkozóközpontok Hálózatának tagja. Több gyűjtemény is otthonra lelt itt, könyvtár és európai dokumentációs centrum is működik falai között. Kulturális programjaik között gyertyafényes hangversenyek, kiállítások, szemináriumok, gyermekprogramok is szerepelnek. A szállodaként is működő épület húsz vendégszobával, könyvtárral, csodálatos kis kápolnával, felszerelt konferenciatermekkel, elegáns étteremmel áll a látogatók rendelkezésére.
A kastély Wi-Fi hozzáféréssel rendelkező, nemdohányzó szobáiban történelmi korokat idéző, esztétikus berendezési tárgyak és bútorok találhatók, elegáns éttermében magyar ételeket és francia ínyencségeket szolgálnak fel. A nyári teraszon aperitifeket és könnyű harapnivalókat fogyaszthatnak a vendégek. A csendes környezetű épület arisztokratikus eleganciáját tovább fokozza a körülötte lévő, negyven hektáros, varázslatos arborétum jellegű park. Több, mint 150 éves fenyők, hársak, tölgyek és gesztenyék teremtenek egyedülállóan békés, nyugodt hangulatot, a tavat ölelő kis utak és hidak könnyed sétákra csábítanak. A kastély hatalmas pincéje gyakran borkóstolók, borvacsorák, pálinkakóstolók színhelye.
A főúri helyszínen megtartott konferencia elsődleges célja a sport társadalmi és politikai szerepének bemutatása a nemzetközi kapcsolatok és konfliktusok tükrében, külön vizsgálva a média szerepét. A neves előadók elemzik, hogy miként lesz egy-egy sportolóból sztár, azaz eladható kereskedelmi médiatermék, mennyire telepszik rá, mennyire befolyásolja a politika a felkészülést, a versenyeket, milyen meghatározó erővel bír a politikai elit részéről érkező elvárás a sikeres szereplés tekintetében, különös tekintettel a labdarúgásra és az olimpiai játékokra.
Ismert tény, hogy főként a labdajátékok, a nemzeti azonosulás eszközei. Ezek a folyamatok veszélyeket is hordoznak magukban. Az Európa Tanács és az ENSZ és az olyan nagy nemzetközi sportszervezetek, mint a NOB, a FIFA vagy az UEFA nagy energiát fordít arra, ezeket a veszélyeket csökkentse – a lehetőségekről, módszerekről is szót ejtenek az előadók, akik egész Európából érkeznek, felkészültségük pedig garancia az rendezvény minőségére.
Néhány név a teljesség igénye nélkül:
Bardocz-Bencsik Mariann, Semmelweis Egyetem, Budapest. Marko Begovic, EPAS Európa Tanács, Dominique Bodin, Rennes 2 Egyetem. Borsi-Kálmán Béla, Magyar Köztársaság Nagykövetsége Párizs. Jutta Braun, Német Sporttörténeti Központ Berlin-Brandenburg e.V. Christian Bromberger Francia Egyetemi Intézet, Jérôme Champagne, FIFA volt igazgatója, Zürich, Debreczeni Márk, Debreceni Egyetem, Dr Seweryn Dmowski, Európa Tanulmányok Intézet, Varsói Egyetem, Richard Giulianotti, School of Sport, Loughborough University, Sarah Lacarrière SportAccord, Carol Marmor, Universität Passau, Dr Onyestyák Nikoletta, Semmelweis Egyetem, Budapest, Luc Robène Politikatudomány Intézet, Montesquieu Egyetem, Bordeaux, Prof. Dr. Silvester Stahl, Fachhochschule für Sport und Management Potsdam der Europäischen Sportakademie Land Brandenburg.
Izgalmas témák, elismert előadók, patinás kastélyszálló, csodálatos arborétum továbbá exkluzív étel- és italkülönlegességek várják azokat a vendégeket, akik részt vesznek a március 21-én kezdődő rendezvényen. A magyar és angol munkanyelven hallgatható, szimultán tolmácsolással ellátott konferencia ingyenesen látogatható.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Orbán Viktor: méltán lehetünk büszkék az aláírt hároméves bérmegállapodásra
Az aláírt hároméves bérmegállapodás olyan mérföldkő, amelyre méltán lehetünk büszkék -
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Rétvári Bence: juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén
Juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén, ennek a minimum összege hetvenötezer forint, ez a fix rész, amit mindenki meg fog kapni, és efölött egy teljesítményarányos rész is lesz