Hírek
2012. Január 11. 13:17, szerda |
Sport
Forrás: mno.hu/MTI
Szalayéknak bejött a bűvészkedés
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az idei legjobb részeredményét érte el a Dakar-ralin, a 17. legjobb időt érte el az Antofagasta és Iquique közötti kilencedik szakaszon Chilében, így összetettben a 31. helyen áll.
Az előkelő pozíció megszerzése már csak azért is értékes, mert a páros – az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint – a keddi versenynap nagy részében nem tudta a saját tempóját autózni, mindig valaki más mögött „bűvészkedett”.
„A szakasz végén egy olyan magas homokhegyről jöttünk le, hogy pontocskáknak tűntek az aljában az autók, viszont a látvány minden pénzt megért, közvetlenül előttünk mérhetetlen mennyiségű homok, arrébb meg az óceán. Fenséges volt” – idézte a csapat közleménye Szalay Balázst. „A hegy viszont meredek. Nem is léptem rá a gázpedálra, mégis száz kilométer per órás sebességgel száguldottunk lefelé. A végén egy kicsit izgultam is, mert 2,2-es keréknyomással mentünk végig, és amikor leértünk a hegy aljába, még vissza kellett menni, mert az utolsó GPS-pont felfelé volt, s féltem, hogy elakadunk, mert kínlódott az autó, de végül megúsztuk.”
Az autósoknál az amerikai Robby Gordon, míg a motorosoknál a francia Cyril Despres érte le a legjobb időt. Összetettben a szintén francia Stéphane Peterhansel, illetve Despres vezet.
Eredmények (a viadal honlapja alapján):
9. szakasz: Antofagasta–Iquique (teljes táv: 565 km/gyorsasági: 556 km)
autósok:
1. Robby Gordon (amerikai, Hummer) 4:35:21 ó
2. Stéphane Peterhansel (francia, Mini) 1:38 p h.
3. Nani Roma (spanyol, Mini) 8:37 p h.
...17. Szalay Balázs (Opel) 54:02 p h.
összetett:
1. Peterhansel 24:04:15 ó
2. Gordon 5:58 p h.
3. Krzysztof Holowczyc (lengyel, Mini) 16:49 p h.
...31. Szalay 11:42:01 ó h.
motorosok:
1. Cyril Despres (francia, KTM) 5:04:33 ó
2. Marc Coma (spanyol, KTM) 3:54 p h.
3. Joan Barreda Bort (spanyol, Husqvarna) 8:28 p h.
összetett:
1. Despres 28:30:17 ó
2. Coma 2:28 p h.
3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 59:19 p h.
Szerdán az Iquique és Arica közötti szakasz vár a mezőnyre. A teljes táv 694 km, ebből a gyorsasági 377 km.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.