Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2011. Augusztus 20. 07:45, szombat | Sport
Forrás: HírTV

Szállítják az aranyakat

Szállítják az aranyakat

Csipes Tamara női kajak 1000-en, Vajda Attila férfi kenu 1000-en és a női 500-as kajaknégyes is vb-címet nyert a Szegeden zajló síkvízi kajak-kenu világbajnokság pénteki döntői során, beindult tehát a magyar „aranyásás”.

Telt ház előtt, mintegy tízezer – szinte csak magyar – szurkoló őrjítő buzdítása közepette kezdődhetett meg az első aranydélután a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. A rekkenő hőségben a délelőtti elő- és középfutamok alkalmával hűtőkamionok és párakapuk segítségével a főtribün népének hűtésére is sor került. Hőmérsékletekről egyébként nem érdemes beszélni, hiszen csak árnyékban mérnek hivatalos Celsius-adatokat, a lelátó népe pedig messze volt attól. A remélt és az előfutamokban mutatott kirobbanó magyar szereplés következtében a péntek délutáni nyolc döntőből hétben is érdekeltek voltunk, de – mint azt a szövetségi kapitány, Storcz Botond hangsúlyozta – az érmeknél is fontosabb volt az, hogy olimpiai indulási joghoz jussunk a lehető legtöbb ötkarikás számban.

Elsőként Kozmann György és Korisánszky Péter ült kenuba az 500 méteres távon, és jó rajt után a román kettősre igyekeztek rátapadni – féltávnál a hatodik helyen álltak –, de sajnos folyamatosan visszaestek, és a 9. helyen értek célba.

A második döntőben három magyar leány is kajakba ült, de a szabályok miatt értelemszerűen csak egyikük, Csipes Tamara evezett értünk, Hegyi Zomilla spanyol, Krisztina Zur-Fazekas pedig amerikai színekben vágott neki az 1000 méter egyesnek. Csipes 500 méterig a mezőnnyel haladt, Krisztina Zur-Fazekas haladt az élen. Aztán a „mi magyarunk” 750-nél beállt az első helyre, és nem engedte ki kezéből az elé belengetett aranyérmet, ő nyerte az első pénteki vb-címet.

A férfiak 1000 méteres kajakos távján nem szerepelt magyar versenyző – az egyetlen pénteki finálé hazánkfia nélkül –, de egy kicsit itt is büszkék lehettünk, hisz a holland Adam van Koeverden, aki a világ legjobbja titulust érdemelte ki a Maty-éren ebben a számban, magyar édesanyával „bír”.

Jöttek a szólókenusok szintén 1000 méteren, a négyes pályán Vajda Attilával és az elmaradhatatlan, nemzeti címeres fejpánttal. Az elején az üzbég Vadim Menkov kissé elment, de második helyen tartotta magát a mi fiunk, akinek amúgy is a hajrájában reménykedtünk. A vége felé Menkov nagyon elfáradt, Vajda pedig az utolsó métereken egyre növelve előnyét behúzta a második aranyat. Ahogy az egy olimpiai bajnoktól elvárható.

Következett a női 500-as kajaknégyes, ahol szintén aranyreményeket tápláltunk. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Benedek Dalma összetételű négyes a mezőnyben utazott féltávig, s a harmadik helyről kezdték a hajrát. 100 méterrel a vége előtt az élre álltak, és ez az arany is meglett egy szempillantás alatt. Kovács Kati 30. vébéaranya.

16.57-kor ismét lányok ültek kajakba a Maty-éren, nevesül Medveczky Erika és Sarudi Alíz, akik az 5-ös pályáról veselkedtek neki a párosok 1000 méterének. (Itt is voltak még magyarok, hiszen a szerbiai párost alkotó két leány Major-Kubik Renáta és Tibor Márta volt, ráadásul a bolgár hajó vezérét Faldum Berenikének hívták.) Honfitársnőink azonnal az élre álltak, és 500 méternél mintegy fél hajóhosszal vezettek is. Kisvártatva azonban jöttek a németek, és a bolgárok is jól tartották magukat, ezért meg kellett elégedni egy bronzzal. Szép volt lányok azért!

A második órát Dombi Rudolf és Kökény Roland kajakduója nyitotta, szintén a leghosszabb távon, 1000-en. A rajtgépből parádésan jöttek ki, és úgy tűnt, az érmekért is harcban lesznek. 500-nál tisztult a kép, a hazai magyarok – hiszen itt a szlovákiai hajóban ült egy Gelle Péter nevű kajakos – sajnos csak 7. helyen álltak, ami épphogy nem jelentett olimpiai kvótát. A hajrában aztán sikerült legalább az olimpiai indulás kivívása. A szám érdekessége, hogy nem a svédek, nem a spanyolok, nem is a németek és nem is az oroszok nyertek, hanem Gelle Péterék.

A nap utolsó fináléját a kenusok „tették oda” – magyar részről a Sáfrán testvérek (Mátyás és Mihály), Vasbányai Henrik és Németh Szabolcs. Ebben a számban is 500-nál váltak egyértelművé az esélyek, vagyis a dobogó lehetősége. A hajrára fordulva a fehéroroszokkal az ezüstért voltunk harcban, és bár őket végül megvertük, a távoli pályán a románok belopództak a második helyre – egy szépen csillogó bronz lett a vége. Napi mérleg: 3 arany, 2 bronz, folytatás szombat délután!

MNO

Címkék: kajak-kenu

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.