Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2012. Június 10. 23:55, vasárnap | Helyi
Forrás: Kollár Ágnes/SzORGI

Szent Orsolyás sikereket hozott a Regösök Húrján

Szent Orsolyás sikereket hozott a Regösök Húrján

A Nagyatádi Bárdos Lajos Általános Iskolában rendezték meg a Magyar Versmondók Egyesülete által meghirdetett „Regösök Húrján” XVI. országos vers- és prózamondó verseny regionális döntőjét.

Az országos versenyt négy egyenrangú helyszínen bonyolították le: a Dunától keletre elhelyezkedő országrész megyéinek Kunszentmiklóson, a Pest megyei versmondóknak és Budapest kerületeinek a fővárosban, a Dunántúlon Veszprémben és Nagyatádon.

A május 19-i nagyatádi megmérettetésre az előzetes eredmények alapján lehetett nevezni a megyék legjobbjainak. A versenyzőknek három verset vagy prózát kellett vinniük a magukkal a versenyre. Ezek közül kettőt kellett előadniuk, egyiket a délelőtti, a másikat pedig a délutáni fordulóban.

A rangos szakmai zsűri elnöke Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke volt. Tagjai pedig Dr. Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke, Gőbölös Izolda, a Kaposvári Egyetem Pedagógus Továbbképző és Szolgáltató Intézet igazgatója, Mikulcza Gábor, a balatonszárszói József Attila Szavalóverseny főszervezője és Szennik Éva kommunikációs alelnök.

A rendkívül erős mezőny 31 indulójának produkcióit két korcsoportban minősítették. A Szent Orsolya Iskolaközpont három indulója közül a 10-12 évesek kategóriájában Kovács Ágnes és Kovács Klaudia megosztott első helyen végzett, míg Golyák János különdíjas lett. A gyerekek a könyvjutalom mellett részt vehetnek egy nagyszabású gálán, amelyet Budapesten, a Fővárosi Művelődési Házban rendeznek meg ősszel.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!