Hírek
2024. Szeptember 23. 07:57, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Szingapúri Nagydíj - Norris rajt-cél győzelemmel faragott a hátrányából
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, ezzel hét pontot hozott az összetettben élen álló, címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappenen, a Red Bull holland pilótáján.
A 24 éves Norrisnak ez az idei és pályafutása során is a harmadik futamgyőzelme.
Verstappen második lett, mögötte Norris csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri ért célba harmadikként. Norris hátránya 52 pontra csökkent Verstappennel szemben hat futammal a szezon vége előtt.
Az F1-es pályafutása 350. futamát teljesítő, hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) hatodik lett, míg a karrierje 200. nagydíján rajthoz álló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) a hetedik pozícióban zárt.
A versenynaptárban 2008 óta szereplő szingapúri pályán - ahol 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt nem rendeztek viadalt - ez volt az első F1-es futam, amelyen egyszer sem kellett a pályára hajtania a biztonsági autónak.
A rajtnál Verstappen egy kicsit beragadt, így Norrisnak a vártnál könnyebb volt megtartania a vezető pozíciót. Hamilton az első féktávon majdnem megtámadta Verstappent, de végül besorolt harmadiknak a holland címvédő mögé.
A folytatásban Norris körről körre növelni tudta előnyét az élen, hátrébb pedig "vonatozás" kezdődött, az élmezőnyben száguldók közül senki nem kockáztatott túlzott mértékben.
A kerékcserék sorát a lágy gumikeverékkel startoló Hamilton kezdte meg a 18. körben, jóval később, a 30. körben következett Verstappen, Norris pedig egy körrel később kapott friss abroncsokat. A McLaren brit versenyzőjének eddigre olyan nagy előnye volt már, hogy simán visszaállt az élre, majd miután a mezőnyből mindenki új gumikat kapott, rendeződött a sorrend.
A 40. körben így Norris változatlanul vezetett, mögötte Verstappen száguldott másodikként jelentős, több mint 22 másodperces hátránnyal.
A harmadik pozíciót Hamilton elveszítette, mert nem működött jól az autóján a kemény keverékű gumi.
A dobogós helyet George Russell "örökölte meg" mercedeses csapattársától, viszont a másik McLarent vezető Piastri nagy lendülettel érkezett mögötte.
A hajrának Piastri már harmadikként vághatott neki, mert viszonylag könnyen meg tudta előzni Russellt, ennek köszönhetően üldözőbe vehette Verstappent, aki több mint 18 másodperccel volt előtte 17 körrel a leintés előtt.
A sorrend viszont a dobogós helyeken már nem változott, Norris magabiztosan diadalmaskodott, Verstappen a dobogón ünnepelhette 180. Red Bull-os F1-es futamát, Piastri pedig fontos pontokat szerzett a konstruktőri vb-pontversenyben élen álló McLarennek.
Verstappen immár sorozatban a nyolcadik futamon maradt nyeretlen, legutóbb június 23-án, Barcelonában diadalmaskodott a Spanyol Nagydíjon. Norris és Piastri ebben a szezonban minden eddigi hétvégén pontszerző volt, rajtuk kívül ezt senki más nem mondhatja el magáról a mezőnyből.
A világbajnoki idény egy hónap szünet után, október 20-án az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik az austini Texasban.
Végeredmény, Szingapúri Nagydíj, Szingapúr (62 kör, 306,143 km, a pontszerzők):
Lando Norris (brit, McLaren) 1:40:52.571 óra
Max Verstappen (holland, Red Bull) 20.945 másodperc hátrány
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 41.823 mp h.
George Russell (brit, Mercedes) 1:01.040 perc h.
Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:02.430 p h.
Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:25.248 p h.
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:36.039 p h.
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1 kör h.
Nico Hülkenberg (német, Haas) 1 kör h.
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1 kör h.
leggyorsabb kör: 1:34.486 perc (Daniel Ricciardo, RB, 60. kör)
pole pozíció: Norris
A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 6 van hátra):
versenyzők:
Verstappen 331 pont
Norris 279
Leclerc 245
Piastri 237
Sainz 190
Hamilton 174
Russell 155
Pérez 144
Alonso 62
Hülkenberg 24
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 24
Cunoda Juki (japán, RB) 22
Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 12
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 12
Pierre Gasly (francia, Alpine) 8
Oliver Bearman (brit, Ferrari/Haas) 7
Kevin Magnussen (dán, Haas) 6
Esteban Ocon (francia, Alpine) 5
Franco Colapinto (argentin, Williams) 4
csapatok:
McLaren 516 pont
Red Bull 475
Ferrari 441
Mercedes 329
Aston Martin 86
RB 34
Haas 31
Williams 16
Alpine 13
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.