Hírek
2018. Március 01. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Tahi Tóth Lászlótól március 7-én vesznek végső búcsút
Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész búcsúztatását március 7-én, szerdán 15 órakor tartják a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában - közölte a Vígszínház szerdán az MTI-vel.
Tahi Tóth László életének 75. évében, türelemmel és méltósággal viselt betegség után február 22-én hunyt el. A színészt a Vígszínház saját halottjának tekinti.
A színművész 2017. január 21-én a József Attila Színház Hattyúdal című előadása közben lett rosszul, amelyben Tamburás szerepét alakította. A művész az előadást végigjátszotta, utána azonban mentővel kórházba szállították. Néhány héttel később agyműtéten esett át.
Tahi Tóth László 1944. január 23-án született Budapesten. Apja példáját követve festő akart lenni, de az egyik színésznek készülő barátja biztatására 1962-ben jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová azonnal felvették és Várkonyi Zoltán osztályába került. Már főiskolás évei alatt számos főszerepet játszott. Diplomázását követően 1966-ban került a Vígszínházhoz, amelynek több mint ötven évig volt a tagja.
Színháza sikerdarabjainak állandó, kiemelkedő szereplője volt, különös tehetséggel bújt groteszk alakok bőrébe. Számtalan színpadi szerepe mellett több mint negyven filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkron- és hangjátékszínész volt.
2006-ban jelent meg A geg - Színészkedési kézikönyv - Színpadi szökellések és kéziugrások tára című humoros "kézikönyve", amelyben színészi pályájának tapasztalatait írta meg és saját rajzaival illusztrálta. Margitsziget rózsái címmel egy lemeze is megjelent.
Munkássága elismeréseként 1972-ben Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1974-ben Jászai Mari-díjat kapott. 1985-ben lett érdemes művész, 2012-ben kiváló művész. 1995-ben Pro Comedia-díjat vehetett át, az Ajtay Andor-emlékdíjat kétszer, 1979-ben és 1986-ban nyerte el. A Kossuth-díjat 2017-ben kapta meg.
(MTI Fotó: Mészáros János)
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.