Hírek
2013. Szeptember 26. 12:34, csütörtök |
Életmód
Forrás: pannonmedia | Füssy Angéla
Televízió és káros hatásai: novemberre készülhet el a gyereket védő törvényjavaslat
Várhatóan novemberben kerül az Országgyűlés elé az a törvényjavaslat, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának részvételével készít az igazságügyi tárca a kiskorúak káros internetes tartalmaktól való védelme érdekében – erről Koltay András, a médiatanács tagja beszélt szerdán A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra című konferencián, Balatonalmádiban. A tanácskozáson az is elhangzott, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek azok, akik a leginkább tévéfüggők.
Koltay András a készülő törvényről szólva elmondta, hogy a több jogszabályon is változtató salátatörvény célja a többi között az internetes szűrőprogramok terjedésének elősegítése, valamint annak elérése, hogy a közintézményekben csak szűrt tartalmakhoz férjenek hozzá a gyermekek.
A változtatás létrehozná a Gyermekvédelmi Média-kerekasztalt – közölte a médiatanács tagja -, egy olyan testületet, amelyben a hatóság képviselői mellett a civil szervezetek és a médiaszolgáltatók is helyet kapnának. A tervezet része a világhálón elérhető tartalmak korhatári besorolásának jelzésére vonatkozó előírás, a kiskorúakra veszélyes anyagok kötelező jelzése. A videojátékokat is – a borítón elhelyezett – korhatári besorolással kellene ellátni, az üzleteknek pedig ügyelniük kellene arra, hogy túl fiataloknak ne adják el a besorolással rendelkező játékokat. Bár a műsorújságokban már fel kell tüntetni a műsorok besorolását, ezt a jövőben várhatóan az elektronikus kalauzokban is szerepeltetni kell – mondta Koltay András. A fiatalokat meg kell tanítani a tudatos médiahasználatra, hogy a jövő tudatos felnőttjeivé váljanak, és védve legyenek a káros tartalmaktól – mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerdán Balatonalmádiban, A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra című nemzetközi konferencián.
Karas Monika a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az NMHH közös rendezvényén hangsúlyozta: a hatóság éppúgy kiveszi a részét a gyermekek védelméből, mint azok, akik számára fontos a felnövekvő generációk megóvása. Szólt a káros internetes tartalmak bejelentésére szolgáló Internet Hotline oldalról, valamint az októberben megnyíló, a médiaértést oktató központról, amely általános és középiskolás diákok fejlesztését szolgálja majd.
A fiatalok átlagosan tíz és fél éves korukban kezdik önállóan használni az internetet – mondta Ságvári Bence, az Ithaka Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, aki annak a kutatásnak az eredményeiről számolt be, amelyet a gyermekmentő szolgálat felkérésére készítettek a fiatalok médiahasználatáról óvodások, általános, valamint középiskolások körében. Ebből kiderült az is, hogy a fiatalok kilencven százalékának otthonában van számítógép. A megkérdezettek mintegy fele sosem beszélget a szüleivel arról, mire használja az internetet, ugyanakkor sokan válaszolták azt, hogy találkoztak már pedofil tartalommal. A gyerekek válaszaiból az is kiderült, hogy könnyen kikerülik a szűrőprogramokat vagy az internetet korlátozó technológiákat.
Antalóczy Tímea szociológus a kutatás eredményeiből azt emelte ki, hogy a fiatalok hat százaléka nem használ médiát, míg a hátrányos helyzetű fiatalok gyakran tévéfüggővé válnak. Kósa Éva, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára elmondta, hogy egyre fiatalabb korra tolódik az internethasználat kezdete, időtartama pedig évről évre nő. A szülőknek egyre kevesebb tudásuk van azokról az eszközökről és tartalmakról, amelyeket gyermekeik használnak. A kultúra a mai fiatalok körében sokkal inkább a kortársak közvetítésével terjed, kevésbé a felnőttek hatására, és ezáltal a tekintélytisztelet is visszaszorult.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:19, vasárnap | Életmód
Nébih: rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat hívott vissza az LPP Hungary Kft.
A SINSAY márkájú, rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat a termékről leváló fóliaréteg és elszíneződés miatt visszahívja a forgalmazó az LPP Hungary Kft. -
2024. December 14. 08:20, szombat | Életmód
Krausz Ferenc életútjáról készült dokumentumfilm
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus példaértékű életútját mutatja be Az elektronok nyomában című dokumentumfilm, amelyet december 30-án a Duna csatornán láthatnak először a nézők.
2024. December 12. 07:50, csütörtök | Életmód
Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait
A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat szerda este Budapesten.
2024. December 11. 07:36, szerda | Életmód
Tíz magyar étterem nyert el idén Michelin-csillagot
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.