Hírek
2020. Augusztus 06. 18:07, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Teljes hajózár lép életbe a Duna-átúszás idejére
Teljes hajózár lép életbe a Budapest Urban Games (BUG) keretében sorra kerülő Duna-átúszás idejére augusztus 29-én 9-től 14 óráig.
A szervezők csütörtöki közleménye szerint a folyó belvárosi szakaszán, a Rákóczi és az Árpád híd között a mentőhajókon és a rendőrség hajóin kívül más hajó nem hagyhatja el a kikötőt. A BUG-on ötödször lesz lehetőségük a sportolni vágyó amatőröknek arra, hogy a város közepén tegyék meg a 460 méteres távot a Műegyetem rakpartnál, a több száz úszót vízimentők figyelik majd.
Idén négy különböző sportágban mérethetik meg magukat az utcalimpia résztvevői, a futás, a jóga és a street workout mellett szerepel a programban a Duna-átúszás. Újhelyi Botond, a szám 2017-es bajnoka, a program vezetője szerint egy jó kondícióban lévő, úszni magabiztosan tudó embernek nem okozhat gondot a táv teljesítése, azonban érdemes mentális szempontból is felkészülni a próbatételre.
"Az első meglepetés akkor éri az embert, amikor a parton szembesül vele, hogy ez bizony a Duna. Évente néhány órán keresztül van arra lehetőség, hogy az ember átússza a folyót a belvárosban, ez mindenki számára különleges élmény. A parttól ötven-száz méterre jön a következő meglepetés, ekkor nagyon erőssé válik a sodrás, itt igazán érezni a természet erejét. A táv nem túl hosszú, de fontos, hogy ne essünk pánikba" - idézte a kommüniké Újhelyi Botondot.
A szakértő azt tanácsolja az úszóknak, hogy nézzenek ki egy tájékozódási pontot a túloldalon és ahhoz viszonyítsák a helyzetüket, hiszen könnyű elsodródni.
Az eseményt a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat biztosítja, azokat az úszókat, akik elfáradnak, másodperceken belül kiemelik a vízből. Az úszófolyosót a szakértők a Duna egyik legbiztonságosabb szakaszának tartják, mert ott kevés az örvény.
"Tavaly egyetlen mentésre sem volt szükség, azoknak nyújtottunk segítséget, akik nem bírták erővel, vagy lesodródtak a pályáról. Tíz hajó lesz a pár száz méteres távon az úszók közelében, a fedélzetükön szakképzett vízimentőkkel, búvárokkal. A startnál is ugrásra készen áll majd egy kolléga, ha valaki rögtön a vízbe érkezést követően megijedne" - fejtette ki Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szolgálatvezetője.
Az eseményekre a jelentkezés ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A Duna-átúszáshoz szükség van egy hónapnál nem régebbi orvosi igazolásra is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.