Hírek
2012. Február 11. 14:47, szombat |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Terjed az influenzajárvány
Európa egyre több országában van már influenzajárvány – adta hírül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton hivatalos Facebook-oldalán.
Mint írták: a megelőző héthez képest most már nemcsak Spanyolországban és Olaszországban, hanem Belgiumban is kiterjedt járványok alakultak ki. A múlt heti hat után pedig már tíz ország jelentette, hogy az új esetek előfordulási gyakorisága átlépte a járványküszöböt.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) adatai alapján készült jelentés szerint országonként eltérő ütemben ugyan, de továbbra is növekszik az influenza terjedése Európában. Ugyanakkor a járvány terjedésének földrajzi iránya még nem rajzolódik ki egyértelműen. Az ECDC igazgatója szerint egyelőre korai azt találgatni, hogy az idén mérsékelt vagy súlyos lesz-e az influenzaszezon Európában – írta az ÁNTSZ.
Az 5. héten 11 ország számolt be közepes influenzaaktivitásról, növekvő tendenciáról pedig 18. A figyelő szolgálatban részt vevő orvosok által beküldött légúti minták 42 százalékában mutatták ki az influenza vírusát. Az egyes országok között viszont nagyok a különbségek: a pozitív minták aránya 3 és 85 százalék között változik. A bizonyítottan influenza okozta megbetegedések csaknem 96 százalékáért az influenza A vírus felelős, a többi esetben az influenza B vírus kóroki szerepét igazolták – olvasható az ÁNTSZ jelentésében. Az ECDC január elején jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány.
Tíz magyar
Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentésében azt közölte: Magyarországon a múlt héten mintegy 13 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint az azt megelőző héten; a vírust tíz beteg szervezetében mutatták ki.
Az év 5. hetében a legtöbb beteget Pest, Békés, Heves és Zala megyében, a legkevesebbet Nógrád és Bács-Kiskun megyében regisztrálták. A megelőző héthez viszonyítva a betegek orvoshoz fordulási gyakorisága Heves megyében megháromszorozódott, illetve duplájára nőtt Csongrád megyében – hangsúlyozta az OEK, de hozzátették: influenzaszerű megbetegedések tömeges előfordulásáról az 5. héten nem érkezett jelentés.
Mint írták, az 5. héten 97 influenzagyanús betegtől küldtek vizsgálati anyagot az OEK légúti vírus osztályára. Ezekben nyolc influenza B és két influenza A vírust azonosítottak. Az 5. héten a betegek több mint 43 százaléka volt 15-34 éves fiatal felnőtt, míg több mint 23 százalékuk a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott. A betegség tehát továbbra is a felnőtt korosztályt érinti leginkább, de az elmúlt héten már a betegek csaknem negyede volt 14 éven aluli gyermek, míg a 60 éven felüliek aránya alig több mint 9 százalék volt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Orbán Viktor: méltán lehetünk büszkék az aláírt hároméves bérmegállapodásra
Az aláírt hároméves bérmegállapodás olyan mérföldkő, amelyre méltán lehetünk büszkék -
2024. December 14. 08:23, szombat | Belföld
Rétvári Bence: juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén
Juttatást kapnak a tankerületi iskolában dolgozó tanárok év végén, ennek a minimum összege hetvenötezer forint, ez a fix rész, amit mindenki meg fog kapni, és efölött egy teljesítményarányos rész is lesz