Hírek
2016. Augusztus 09. 08:12, kedd | Sport
Tihanyi Sándor: Ez a 33. augusztus 20-ám
Augusztus 20-án, szombaton 16 órától újra felbőgnek a motorok a debreceni salakarénában, ahol 41. alkalommal rendezik meg a Debrecen Nagydíjat!
Arénában rendeznek meg. Régi motorosnak számítasz a szakmában. Mesélnél az ez évi pályafutásodról?
- Ebben az évben nem sok versenyen vettem részt. Április 30-án volt Európa bajnokság Debrecenben, ahol tartalékként vettem részt. Következő versenyem egy hete volt Gyulán, ami a Szlovén - Horvát Magyar bajnokság döntő fordulója volt. Ötödik helyen zártam ezt a nemzetközi versenyt.
Most milyen motorral is versenyzel és mit is lehet tudni róla?
- Ez egy Olasz motor GM (Giuseppe Marzotto), egy henger, 4 szelep közel 70 lóerős. A versenyzők 90 százaléka ilyen motorral versenyzik. Metanollal megy, öt futam alatt 10 litert fogyaszt a kicsike. Szinte egyedüli, ember által vezetett versenyjármű, ami nem rendelkezik fékkel.
Miként lettél salakmotor versenyző?
- Gyerekként így nőttem fel. Az első szippantásom az nem anyatej volt, hanem a metanol gőze. Édesapám 11 évig versenyzett Debrecenben az MHSZ égisze alatt. Ekkor szerettem meg ezt a sportot. 1979-ben ültem először motorra.
Kinek is tudnád ezt a sportot ajánlani?
- Először is azoknak akik szeretik magát a motort és ezt a sportot, akik tudnak küzdeni, ez sok munkával jár. Legfőképpen a motort kell szeretni. Ha azt szeretem és ápolom akkor az engem a győzelemre fog vinni. A 35 éve motorozom, minden évben 1991 óta, én lemosom a motoromat és behozom a lakásba a nappaliba. Minden nap látom, ez jóleső érzéssel tölt el engem. Amikor ránézek, akkor "de milyen jó lenne rá ülni már" gondolat tölt el.
Milyen céllal vágsz neki a salakoválnak az Új Kenyér ünnepén?
- A régi versenyzőknek az augusztus 20.-a mindig presztízsharcnak számított. Adorján, Hajdú, Bódi, Tihany páros között dőlt el, hogy ki indulhat el 20-án debreceni színekben. Számunkra ez külön verseny volt, a város nagydíjáért ment a verseny mindig. És aki megnyerte az a város nagydíját nyerte meg. Dicsőség volt megnyerni akkor a régi időkben és most is 2016-ban.
Összegezve én megtiszteltetésnek veszem, hogy ennyi év után engem meghívnak erre a versenyre.
Volt régen egy támogatóm: Simon Miklós - Simon & Wolf Kft segített 1991-től a pályafutásomban. Neki az volt a vágya, hogy legalább harminc évig versenyezzek. Ezt sikerült is teljesítenem!
Ő most biztos büszke lenne rám, de sajnos már nincs közöttünk.
Az ő szárnyai alatt jó pár versenyző ért el sikereket az évek folyamán. Neki sokan köszönettel tartoznak, velem együtt.
Támogatóim segítségét köszönöm: Pelei Csaba - Racing-Autóalkatrész, Don Pedro Pizzéria - Nagy Zsolt, Debreceni Speedway SE.
Szurkoljunk közösen augusztus huszadikán Tihanyi Sándornak, Tabaka Jocinak, és Kovács Rolinak, Magosi Norbinak.
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.