Hírek
2016. Augusztus 16. 13:32, kedd |
Bulvár
Forrás: mti
Tíz filmre ült be legalább százezer néző a magyar mozikba
Tíz filmre ült be legalább százezer néző a magyar mozikba 2016 második negyedévében, a legtöbben az Amerika kapitány: Polgárháború című amerikai akciófilmre voltak kíváncsiak.
Az összlátogatószám azonban bő egymillióval kevesebb volt, mint az év első három hideg hónapjában.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (MNHH) kommunikációs igazgatóságának keddi közleménye szerint a második negyedévben 622 mozifilm került forgalomba, ezek közül az Amerika kapitány: Polgárháború című amerikai akciófilmre váltott jegyet a legtöbb, mintegy 280 ezer néző.
A nézőszám alapján az első 24 helyen amerikai filmek állnak, a 25. a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. - A forradalom című francia vígjáték, a 26. pedig a Till Atilla rendezte Tiszta szívvel. Az év második negyedévének második és harmadik leglátogatottabb magyar filmje az Oscar-díjas Saul fia és a Hurok című időutazós thriller volt.
Három amerikai film, az Amerika kapitány: Polgárháború, a Warcraft - A kezdetek, és A dzsungel könyve szerepel kétszázezer főnél nagyobb látogatottsággal, további hét produkció, a Szemfényvesztők 2., az Angry Birds - A film, az Anyák napja, a Démonok között 2., A Főnök, a Szenilla nyomában és a Rossz szomszédság 2. pedig százezren felüli nézőt vonzott.
A második negyedévben 2,8 millió néző váltott jegyet mintegy 124 ezer előadásra 3,9 milliárd forint értékben. Ez az első negyedévhez képest bő egymillióval kevesebb látogatót és közel másfél milliárd forinttal kevesebb bruttó jegybevételt jelent az MNHH Nemzeti Filmirodájának összesítése szerint.
Magyarországon jelenleg 160 filmszínház közel 400 termét vehetik igénybe a nézők. A bruttó jegybevétel 60,5 százaléka multiplex, 35,2 százaléka többtermes mozikból származik, az egytermes mozik csupán 4,3 százalékot kasszíroznak - írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.
2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár
Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -
2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár
Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon
Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.