Hírek
2018. Augusztus 24. 08:59, péntek |
Bulvár
Forrás: mti
Tizedszer is megtagadták John Lennon gyilkosának szabadlábra helyezését
New York állam illetékes hatósága tizedszer is elutasította John Lennon gyilkosának, Mark David Chapmannek a kérelmét, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, így a férfi rácsok mögött marad még legalább két évre.
A 63 éves Chapman szerdán jelent meg a kérelmet elbíráló bizottság előtt, de az AP amerikai hírügynökség csak péntekre virradóra értesült az elutasító döntésről.
A férfi 1980. december 8-án, manhattani lakása előtt lőtte agyon a Beatles egykori sztárját, aki akkor 40 éves volt. Chapman 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Legkorábban 20 év után kérhette a feltételes szabadlábra helyezést. A férfi jelenleg a New York állam nyugati részében fekvő Wende fegyházban raboskodik.
A bizottság mostani döntése szerint Chapman szabadlábra helyezése "összeegyeztethetetlen lenne a társadalom érdekeivel és biztonságával", valamint "kisebbítené a bűncselekmény súlyosságát, ezzel aláásva a törvény iránti tiszteletet". A testület szerint emellett fennáll a veszélye annak, hogy a börtönből való kikerülése esetén valaki bosszúból vagy népszerűségre vágyva árthat Chapmannek.
Szerdai meghallgatásakor politikusok és Lennon hívei egyaránt követelték Chapman rácsok mögött tartását a világhírű zenész New York-i Central Parkban lévő emlékhelyén.
Chapman két év múlva, 2020 augusztusában folyamodhat újra feltételes szabadlábra helyezésért.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár
Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár
A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.
2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár
Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -
2024. December 11. 07:35, szerda | Bulvár
Santana jövőre 14 év után ad újra koncertet Magyarországon
Tizennégy év szünet után ad ismét Magyarországon koncertet Carlos Santana. A világhírű mexikói-amerikai gitáros 2025. június 11-én a budapesti MVM Dome-ban lép fel zenekarával Oneness című turnéja keretében.
2024. December 10. 07:56, kedd | Bulvár
Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet
Napjaink egyik legnépszerűbb popsztárja, Katy Perry jövő ősszel Budapesten ad koncertet. Az amerikai énekes-dalszerző jelenleg is zajló világkörüli turnéja egyik európai állomásaként 2025. október 27-én az MVM Dome-ban lép fel.