Hírek
2024. Június 11. 07:34, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Tizenegy konzul segíti a magyar szurkolókat az Európa-bajnokság meccsein Kölnben és Stuttgartban
Tizenegy konzul segíti a helyszínen a magyar szurkolókat az Európa-bajnokság mérközésein Kölnben és Stuttgartban is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán kedden.
A tárcavezető hangsúlyozta: "Ahogy az lenni szokott minden alkalommal, amikor nagy létszámú magyar állampolgár tartózkodik egy helyen külföldön, például sporteseményeken, akkor a külügyminisztérium nagy létszámú konzuli jelenléttel van jelen ezeken a helyszíneken".
"Most is így lesz ez, mind Kölnben, mind pedig Stuttgartban. Mindkét város repülőterein, illetve vasútállomásain, a szurkolói zónákban, a stadionokon kívül és a stadionokon belül is ott lesznek a kollégáink. Minden egyes mérkőzésre mi is kiállítjuk a konzuli tizenegyünket" - fűzte hozzá.
"Tizenegy konzul teljesít majd szolgálatot minden mérkőzésen. Annak érdekében, hogy ha ügyes-bajos dolgaik akadnak a magyar szurkolóknak, akkor azt már helyben meg tudjuk oldani, és így a lehető legkisebb bosszúság társuljon csak a szurkolói élményhez" - emelte ki.
A miniszter ezután arra kérte a Németországba utazó hazai szurkolókat, hogy regisztráljanak konzuli védelemre, amit a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján megtehetnek néhány kattintással.
"Ez azért nagyon hasznos, mert ha valaki bajba kerül, akkor azonnal fel tudjuk venni vele a kapcsolatot, tudjuk, hogy hol, kit kell keresni, vagy éppen kit kell értesíteni. Van egy mobilapplikáció is, Konzinfo Utazom a neve" - közölte.
"Arra kérek mindenkit, akinek lehetősége adódik, hogy ezt a mobilapplikációt töltse le. A szurkolói zónákba minden esetben mobilirodákkal fogunk kitelepülni, ami lehetőséget biztosít majd arra, hogy a helyszínen is meg tudjuk oldani adott esetben a dokumentumok pótlását vagy bármilyen ügyes-bajos dolgot" - mondta.
"A legfontosabb a konzuli védelemre történő regisztráció. Mert ha baj van, akkor a segítség gyorsasága számít. És ha tudjuk, hogy kit kell keresni, tudjuk, hogy hol kell keresni, tudjuk, hogy kit kell értesíteni, akkor tudunk igazán hatékonyan segíteni" - tette hozzá.
"Minden mérkőzésen tehát tizenegy magyar konzul lesz a helyszínen és segíti a magyar szurkolókat abban, hogy csak a szurkolásra, csak a magyar válogatott támogatására kelljen koncentrálni" - összegzett.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata három speciális ügyeleti telefonszámot és létrehozott, amelyet baj esetén hívhatnak a Németország tartózkodó szurkolók (+36 30 084 1605, +36 30 387 0636, +36 30 120 9151).
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének tájékoztatása szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) arról biztosított, hogy a rendezőkkel és a városokkal zavartalan az együttműködés, és mindent megtesznek azért, hogy minél zökkenőmentesebb és biztonságosabb legyen a lebonyolítása az Európa-bajnokságnak.
"Magyarországról három meccsre összesen körülbelül 40 ezer szurkoló érkezik. A Magyar Labdarúgó Szövetség minden segítséget megad" - tudatta.
Arról is beszámolt, hogy egyrészt a beléptetőkapuknál biztosítanak magyar tolmácsolásra lehetőséget, akinek szüksége van rá, másrészt biztosítják a helyszíneken, hogy ha a szurkolók kívánják, akkor együtt vonuljanak ki a stadionhoz.
Arra kérte a magyar drukkereket, hogy vegyék figyelembe, hogy "nemcsak a magyar válogatott, hanem ők is az országot képviselik, tehát ennek megfelelően ne üljenek fel semmiféle provokációnak".
"A fanzónában étel-ital várja a magyar szurkolókat és zene, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy zavartalan jó szórakozás legyen, és bízom benne, hogy ez hozzásegíti a csapatot a szurkolással együtt az eredményes szerepléshez is" - jelentette ki.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
2024. December 15. 09:12, vasárnap | Sport
Rövidpályás úszó-vb - Sárkány Zalán aranyérmes 800 méter gyorson
Sárkány Zalán aranyérmet nyert 800 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Női kézilabda Eb - Dánia döntős, a bronzéremért ismét a franciákkal találkozik a magyar válogatott
2024. December 14. 08:18, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Felcsúton játszik rangadót a Paks, Nyíregyházán a címvédő FTC
A listavezető Puskás Akadémia a harmadik helyen álló Paksot fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában, amelynek zárómérkőzésén a címvédő Ferencváros a Nyíregyháza vendége lesz.