Városlista
2025. január 9, csütörtök - Marcell

Hírek

2013. Június 19. 11:00, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Tizenkétmilliárdos fiktív számlával próbált adót visszaigényelni egy szegedi cég

Tizenkétmilliárdos fiktív számlával próbált adót visszaigényelni egy szegedi cég

Költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), miután egy szegedi gazdasági társaság egy több mint 12 milliárd forint értékű fiktív számlával próbált általános forgalmi adót visszaigényelni - közölte a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Barnáné Horváth Melinda elmondta: a nyomozók ezzel megakadályozták, hogy többmilliárdos kár érje az állami költségvetést. A felderítés adatai szerint egy szegedi és egy nagykőrösi gazdasági társaság Bács-Kiskun megyei ügyvezetői jegyezték azt a szerződést, amelyben a nagykőrösi kft. vállalta, hogy a szegedi cégnek olyan partnert szerez, amely nagyon kedvező feltételek mellett értékesít cukrot. Az ígéretben az ország éves cukorfogyasztását meghaladó mennyiségű kristálycukorról, 2010-es árról és tonnánként további száz euró kereskedelmi árelőnyről volt szó. Ez alapján a szegedi cég egy szlovák társasággal kötött szerződést. Összesen 480 ezer tonna kristálycukor adásvételéről állapodtak meg a felek. A nagykőrösi közvetítő kiállította a közvetítői díjról szóló számlát, amelynek végösszege 12 milliárd 65 millió forint volt. A szegedi kft. az adóbevallásában ennek alapján 2 milliárd 565 millió forint általános forgalmi adót próbált visszaigényelni, azonban a kísérlet fennakadt az ellenőrzésen. Az adóellenőrök és a pénzügyi nyomozók megállapították, hogy az ügyletben feltüntetett szlovák gazdasági társaság kristálycukorral nem rendelkezik, sőt valójában nem is működik. Az is kiderült, hogy az ügyletben szereplő cégek nem szándékoztak kristálycukorral kereskedni. A NAV pénzügyi nyomozói több helyszínen házkutatást tartottak, a szerződő ügyvezetőket költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság a gyanúsítottakat akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti.

Címkék: Bűnügy-csalás

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek

Vásároljon maketteket a NAV-tól

Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.

2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek

Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett

Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.

2024. December 31. 09:17, kedd | Kék hírek

Rendőrség: csak szakértő eladótól vegyen mindenki tűzijátékot

A balesetek megelőzése érdekében piacokon, kapualjakban, magánimportból nem, csak szakértő, engedéllyel rendelkező eladótól vásároljon mindenki tűzijátékot!

2024. December 30. 09:42, hétfő | Kék hírek

Egyre több vasutast ér atrocitás

Idén is nőtt a MÁV-csoport közfeladatot ellátó munkavállalóival szembeni bántalmazások száma - közölte a vállalat vasárnap az MTI-vel.