Hírek
2018. Július 10. 19:00, kedd |
Életmód
Forrás: mti - fotó: pixabay
Tízmilliárd ember él majd a Földön 2055-ben
Várhatóan csaknem tízmilliárd ember él majd a Földön 2055-ben az ENSZ számítása szerint, de a világ népessége már mostanra is meghaladta a 7,6 milliárdot
- közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi, a szerdai népesedési világnap alkalmából kiadott, az MTI-nek küldött közleményében. Azt is írták, hogy ugyanakkor mérséklődött a népességnövekedés üteme.
Az ENSZ 1989-ben nyilvánította népesedési világnappá július 11-ét, mivel a Föld népessége két évvel korábban ezen a napon érte el az 5 milliárdot.
Az ENSZ közepes szintű termékenységgel számoló prognózisa szerint 2100-ra a Föld lakóinak száma a jelenlegi másfélszeresére, mintegy 11,2 milliárdra növekszik - írták.
A KSH a népesedési világnaphoz kapcsolódóan kiadványt jelentetett meg, a közleményben ebből több fontosabb adatot ismertettek. Egyebek mellett azt írták, hogy az 1980-as évek vége óta a népesség növekedésének üteme mérséklődött, így 2050-ben várhatóan már csak 50 millióval, az évszázad végén pedig kevesebb mint 10 millióval leszünk többen évente a Földön.
Afrika 1,3 milliárdos lakosságszáma 2050-re várhatóan megduplázódik, a század végére pedig megközelíti a 4,5 milliárdot. Így 2100-ra az afrikai kontinensen élőknek a világ népességén belüli - 40 százalékos - aránya alig marad el az ázsiai 43 százaléktól.
A Föld legnépesebb országa továbbra is Kína és India marad, ám India lakossága várhatóan 2024-re eléri Kínáét. Akkor mindkét ország népessége 1,4 milliárd körül lesz. India és Nigéria népességgyarapodása a legintenzívebb, ez a két ország adja majd a 2018-2050 közötti időszakban a világ növekményének csaknem egynegyedét.
A jelenleg a tíz legnépesebb országban a világ népességének 58 százaléka él, közülük öt Ázsiában, kettő Latin-Amerikában, egy-egy ország pedig Észak-Amerikában, Afrikában és Európában található. 2100-ra azonban öt afrikai, négy ázsiai és mindössze egy észak-amerikai állam szerepel majd a tízes rangsorban. A globális növekedés jelentős része mindössze néhány afrikai országnak tulajdonítható.
2050-re a világ népességének 68 százaléka városokban lakik majd. A városodás és a világ népességének általános növekedése együttesen 2,5 milliárddal növeli a városlakók számát. Utóbbi legjelentősebb emelkedése Indiában, Kínában és Nigériában várható, ennek következtében Indiában 416, Kínában 255, Nigériában 189 millióval többen élnek majd városokban, mint napjainkban.
Az Európai Unió népessége 2017. január 1-jén 511,5 millió volt, 1,2 millióval több az egy évvel korábbinál.
Az Eurostat által készített népesség-előreszámítás alapváltozata szerint az unió népessége a 21. század közepéig lassú ütemben folyamatosan növekszik, 2045-ben eléri 529,1 milliós maximumát, ami 3,4 százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest. Ezt követően a trend lassú csökkenésbe megy át, végül a népességszám 2080-ra 518,8 millióra mérséklődik - írta a népesedési világnap alkalmából kiadott közleményében a KSH.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:19, vasárnap | Életmód
Nébih: rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat hívott vissza az LPP Hungary Kft.
A SINSAY márkájú, rénszarvasmotívummal ellátott kerámiatálat a termékről leváló fóliaréteg és elszíneződés miatt visszahívja a forgalmazó az LPP Hungary Kft. -
2024. December 14. 08:20, szombat | Életmód
Krausz Ferenc életútjáról készült dokumentumfilm
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus példaértékű életútját mutatja be Az elektronok nyomában című dokumentumfilm, amelyet december 30-án a Duna csatornán láthatnak először a nézők.
2024. December 12. 07:50, csütörtök | Életmód
Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait
A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat szerda este Budapesten.
2024. December 11. 07:36, szerda | Életmód
Tíz magyar étterem nyert el idén Michelin-csillagot
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.