Hírek
2012. Január 06. 23:00, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Több bankfiókját bezárja az Erste, köztük a sásdit is
A január 20-ig megszűnő negyvenegy Erste-fiók ügyfeleinek nem kell semmit tenniük, számlavezetésüket automatikusan átveszi egy másik bankfiók - közölte honlapján a bank a megszűnő fiókok listájával együtt.
Arról, hogy a bezárás után melyik fiók lesz a számlavezető és hol van a legközelebbi fiók és ATM, a bank külön levélben értesíti ügyfeleit. A 41 bankfiókból 18 Budapesten található.
Az Erste tavaly december elején jelentette be, hogy 2012 első hónapjaiban megválik dolgozóinak mintegy 15 százalékától, 400-450 főtől és a 184 bankfiókja közül várhatóan 43-at bezár. A végső döntés a honlapon olvasható tájékoztatás szerint 41 fiók - többek között a sásdi - megszüntetéséről szól.
A létszámcsökkentést a bank a december elején kiadott közleményében a gazdasági válság következményeként előálló korlátozott bevételi kilátásokkal, a hitelezés visszaesésével, a "kiemelkedően magas mértékű bankadóval" és a végtörlesztés intézményének bevezetése okozta jelentős veszteséggel indokolta.
Jelasity Radován elnök-vezérigazgató akkor a közleményben hangsúlyozta: a tulajdonos, az osztrák Erste Group változatlanul fenntartja a magyar piac és ügyfelek iránti elkötelezettségét, azonban a bankpiac fékeződése miatt át kell értékelni a bankcsoport magyarországi középtávú kilátásait, és ennek megfelelően kell alakítani az üzleti stratégiát.
Az átalakítás nem kizárólag létszámleépítést jelent, hanem átfogó megújulást a stratégiától az ügyfélkapcsolatokon keresztül a kockázatkezelésig. A korábbi évek hitelezésen alapuló növekedését felváltja egy, a forrásgyűjtésre fókuszáló, az ügyfélkapcsolatok hatékony kiaknázásán alapuló banki tevékenység.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!