Hírek
2016. Október 20. 14:01, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: police.hu
Több mint 170 millió forintot csalt ki az ismerőseitől
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki ellen 14 elfogatóparancs volt érvényben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói - a Célkörözési Osztály nyomozóival együttműködve - október 18-án 14 órakor egy Budapest XIV., Cházár András utcai hotelben elfogták azt a 14 elfogatóparancs alapján körözött férfit, aki 2011 és 2013 között hat ismerősét ejtette szándékosan tévedésbe azzal, hogy kölcsönt kért tőlük, azonban már a pénz átvételekor sem állt szándékában azt visszafizetni. T. József 38 éves érdi lakos – anyagi nehézségeire, illetve vállalkozása fejlesztésére hivatkozva – összesen több mint 170 millió forint kárt okozott a hat sértettnek.
A férfit előállítását követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki, ellene üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni kárt okozó csalás bűntett és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A férfi korábban jogerősen kiszabott a szabadságvesztés-büntetése letöltését nem kezdte meg, ezért a rendőrök a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült