Hírek
2024. Október 20. 08:53, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Több mint kétszer annyi kutató és fejlesztő dolgozik ma Magyarországon, mint 2010-ben
Az elmúlt tíz évben a kormány nominálisan megháromszorozta a kutatásra és fejlesztésre szánt forrásokat és ma már több mint kétszer annyi kutató és fejlesztő dolgozik Magyarországon, mint 2010-ben
- mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Tiszalúci Ifjúsági Innovációs Fórumon.
Koncz Zsófia hangsúlyozta, ez a harmadik legnagyobb növekedést jelenti az Európai Unióban ezen a területen. Emellett növekszik a doktori hallgatók száma és a kutatói utánpótlás is, öt év alatt a kormány csaknem megkétszerezte a doktori képzésben hallgatók számát - tette hozzá.
Mint mondta, e tanulók harminc százaléka külföldi, ami azt mutatja, hogy külföldről is vonzóak a magyar felsőoktatási intézmények. A kormány megújította a felsőoktatási intézményeket, science parkokat hoz létre, emellett a kiválósági alapú kutatási támogatás rendszerét is megreformálta - jegyezte meg.
Az államtitkár közölte: Krausz Ferenc Nobel-díjas magyar fizikus vezetésével elindult a Bajnokok hazahívása című program is, mellyel a kormány kutatókat szeretne "hazacsábítani". Endrődi Gergely kutatófizikus Németországból csatlakozott a programhoz, Krausz Ferenc pedig "nagyon-nagyon elkötelezett abban, hogy sok kutatót megszólítson"
- mondta.
Koncz Zsófia köszöntőjében a szakképzés megújításáról is beszélt, mellyel kapcsolatban kiemelte, hogy a kormány bevezetett egy "komoly ösztöndíjrendszert", és középpontba helyezte azt, hogyan lehet a szakképzésen keresztül a vállalkozásokkal közösen megszólítani a fiatalokat.
Hangsúlyozta, az innováció kérdésében a fiatalokkal a kormánynak egy olyan szövetséget kell kialakítani, hogy a magyarok "igazán sikeresek" tudjanak lenni, hiszen egy ország gazdasági teljesítményét is meghatározza, hogyan tud "rákapcsolódni" az innovációra. Szerinte a magyarok kreativitása évszázadokra visszamenőleg egyedülálló, és ebben a fiatalokra "óriási szükség van".
Az államtitkár kiemelte, ahhoz, hogy Európa igazán versenyképes legyen, sikeres fiatalokra van szükség. Fontosnak nevezte, hogy a kormány ezt olyan kiemelt programokkal segítse, mint a Selye János diáklaborhálózat, a Pannónia Ösztöndíjprogram vagy a Neumann János Program, amely az ország új innovációs stratégiája.
Koncz Zsófia jelezte: a magyar kormány azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unióban a legjobb tíz, világszinten pedig a legjobb huszonöt innovátor ország közé kerüljön.
Siri Norbert, Tiszalúc független polgármestere elmondta, hogy második alkalommal szervezték meg a településen az ifjúság jövőjével kapcsolatos fórumot. Szerinte a vidéki fiataloknak korlátozottabbak a lehetőségei, mint a nagyvárosokban élőknek, és kevesebb az a platform, ahol elmondhatják gondolataikat az őket érintő kérdésben. Kiemelte: fontos a fiatalokkal való párbeszéd és a helyi közéletbe való bevonásuk elősegítése, ezért azt tervezik, hogy az önkormányzat szakbizottságaiban is szerepet kínálnak helyi fiataloknak.
Hegedűsné Stion Éva, a Bakcsó Természetjáró, Természetvédő, Kulturális és Szabadidősport Egyesület (Bakcsó TTKSZSE) elnöke elmondta, hogy mintegy négy éve hozták létre a szervezetet a tiszalúci fiatalok és a kisgyermekes családok támogatására. Céljuk az volt, hogy értékes szabadidős programokat kínáljanak, és fejlesszék az ifjúság, valamint az ifjúsággal foglalkozó szakemberek kompetenciáit.
A köszöntők után a Bakcsó TTKSZSE által szervezett fórumon az érdeklődők kerekasztal-beszélgetéseket hallgathatnak meg. Az rendezvény az ErasmusDays programsorozat egyik eseményeként valósul meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.