Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2015. Szeptember 02. 10:15, szerda | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat

Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja díjat vehetett át Bódogh Zoltán

Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja díjat vehetett át Bódogh Zoltán

A Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium igazgatóhelyettese tanári és vezetői tevékenységért, az úszásoktatás terén vállalt munkájáért részesült az elismerésben.

A megye az összetartozás jelképe

A szekszárdi Vármegyeháza teljesen megtelt a Megyenapon, melynek keretében Tolna megye érdekében végzett szolgálataikért vehették át kitüntetéseiket a megye díjazottjai, hagyományosan az ősz első napján. Az ünnepi közgyűlésen Fehérvári Tamás elnök és dr. Puskás Imre helyettes államtitkár mondott beszédet, Potápi Árpád János országgyűlési képviselő a díjazottak nevében szólalt fel. A rendezvényen a Tolna Megyei Németségért Nívódíj átadására is sor került.

A Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, Fehérvári Tamás beszédében kijelentette: a megyének bő háromszáz évvel ezelőtt adományozott címer nem csak jogosultságot, hanem egy igazi jelképet is adott. A címer ma is emlékeztet bennünket, hogy hová tartozunk – hívta fel a figyelmet.
Utalva a történelemre elmondta: a nemesi vármegyék fénykorában a legfontosabb területi szerv a központi akaratot, a vidék érdekeit, és a nemzeti függetlenséget is képviselte, mindemellett törvénykezett, igazgatott, igazságot szolgáltatott. A körülmények megváltoztak, és nem feltétlenül baj, ha tükörbe nézve a megye nem a szigorú hatóság, hanem a kapcsolatokat kereső, segítő partner arcát látja viszont – hangsúlyozta az elnök. Az új megye kevésbé a fenntartó, szabályozó szerepkörben, inkább a területi szint koordináló, segítő, gyarapító szereplőjévé vált. Fehérvári Tamás szerint összesen 109 oka van annak, hogy a megyei önkormányzat napról-napra, legjobb tudása szerint végezze feladatait.
Az elnök fontosnak nevezte, hogy a megyében sokan tekintik küldetésüknek, hogy tevékenységükkel hozzájáruljanak az itt élők boldogulásához és a vidék fejlődéséhez. Mint elmondta, ezeknek az embereknek a munkáját ismerjük el az ünnepségen. Aki szolgál, annak figyelem és megbecsülés jár – húzta alá. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik által a megye jobb, szerethetőbb, élhetőbb lesz, ahogy fogalmazott: valódi otthonná válik.
Dr. Puskás Imre a megyei önkormányzat szerepét illetően a kapcsolattartás fontosságára helyezte a hangsúlyt. Beszédében felhívta a figyelmet, hogy bár az itt élők elsősorban a településükhöz kötődnek, mégis sokat jelenthet számukra a megyéhez tartozás érzése is. A megyeiség bizonyára kézzelfoghatóbb azok számára, akik elismerésben, támogatásban részesültek, s ezért fontos a közgyűlésnek, hogy minél szélesebb körben segítse a tehetségeket, vagy a közösségeket gyarapító embereket.

Tolna megye értékeinek megőrzéséért, Bonyhád és a Völgység javára végzett tevékenységéért, a határontúli magyarság és a hazai nemzetiségek érdekeinek elkötelezett képviseletéért vehette át a Tolna Megyéért Díjat Potápi Árpád János, aki a kitüntettek nevében beszélt. Véleménye szerint a megye elismerése a megtiszteltetés mellett komoly ösztönző hatással is bír, mind a díjazottak további munkájára, mind mások számára. Úgy fogalmazott, a katonák sem azért mennek a háborúba, hogy hősként térjenek vissza, inkább puszta kötelességtudatból. Így tekint saját tevékenységére is, melyet a közösség érdekében készséggel végez a jövőben is.

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye társadalmi, tudományos, kulturális, művészeti, közoktatási, sport- és gazdasági életében elért kimagasló érdemek és rangos életművek elismerésére alapította a megyei kitüntető díjakat.

A Közgyűlés 2015-ben az alábbi személyeket részesíti kitüntetésben:

A számtalan elismeréssel és kitüntetéssel jutalmazott, ötven éve professzionális szinten működő amatőr kórus munkájának, a megye hírnevének öregbítése terén tett elkötelezett tevékenysége, zenei életében játszott kiemelkedő teljesítménye, a kórusirodalom teljes spektrumán mozgó repertoárral rendelkező együttes nagy zenei érzékenységgel, kiemelt hangversenykórusként is mély alázattal, példaértékű áldozattal, igényességgel, művészet iránti legteljesebb elkötelezettséggel végzett munkája elismeréséül TOLNA MEGYÉÉRT-DÍJ megyei kitüntetést adományozza a Szekszárdi Madrigál Kórusnak.

Tolna megye értékeinek megőrzése érdekében kifejtett kimagasló, áldozatos közéleti tevékenysége, Bonyhád város és a Völgység fejlődéséért polgármesterként, országgyűlési képviselőként a települések javára végzett fáradhatatlan, magas színvonalú tevékenysége, a határontúli magyarság, a hazai nemzetiségek érdekeinek elkötelezett képviselete elismeréséül TOLNA MEGYÉÉRT-DÍJ megyei kitüntetést adományozza Potápi Árpád Jánosnak, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának, országgyűlési képviselőnek, Bonyhád város korábbi polgármesterének.

A több, mint ötven éve működő amatőr művészeti együttes fúvószenét népszerűsítő tevékenysége, számos díjjal is elismert példaértékű szakmai felkészültsége, hangzáskultúrája, kimagasló közösségépítő tevékenysége, a kortárs zeneirodalom megismertetésére való törekvése, a generációkon átívelő ifjúsági zenei nevelés terén nyújtott munkája elismeréséül TOLNA MEGYÉÉRT-DÍJ megyei kitüntetést adományozza a Tamási Koncert-fúvószenekarnak.

Több, mint négy évtizedes, Gyulajért végzett áldozatos településfejlesztő, közösségépítő tevékenysége, a helyi lakosság életkörülményeinek javítása, munkahelyteremtő, az életminőség javítását szolgáló képzési, intézmény- és gazdaságfejlesztési programok megvalósítása, a helyi szociális szövetkezet létrehozása, a társadalom peremére szorult emberek felzárkóztatása terén elért eredményei, értékteremtő munkája elismeréséül a reformkor és a szabadságharc Tolna megyei vezéralakjáról elnevezett BEZERÉDJ ISTVÁN- DÍJ megyei kitüntetést adományozza Dobos Károlynénak, Gyulaj polgármesterének.

Több évtizedes kiváló szakmai és tudományos munkája, a szekszárdi borvidék jó hírnevének öregbítése érdekében folytatott tevékenysége, a borkultúra hiteles ápolása és fejlesztése, hegyközségi vezetői munkája és a Mészáros-pince számos hazai és nemzetközi sikere, Tolna megye ismertségéért és elismertségéért folytatott elkötelezett munkája elismeréséül a munkásságával Tolna megyéhez is kötődő, országos hírű, múlt századi mérnöktudósról elnevezett BESZÉDES JÓZSEF-DÍJ megyei kitüntetést adományozza Mészáros Pál borásznak.

Négy évtizedes magas színvonalú művészi alkotói munkája, a kortárs művészetek, a hagyományőrző régi mesterségek, a népművészet szereplőinek összefogásában, a fiatal tehetségek felkarolása és képzőművészeti nevelése terén nyújtott, művészeti rendezvények szervezésében elért eredményei elismeréséül a modern magyar irodalom Tolna megyéből származó kiemelkedő egyéniségéről elnevezett BABITS MIHÁLY-DÍJ megyei kitüntetést adományozza Könyv István János grafikusművésznek.

Több évtizedes sportdiplomáciai tevékenysége, vállalkozóként a magyar sportért tett kiemelkedő munkájának, a magyar sport, a magyar utánpótlás és a kisebbségi sport valamint a kultúra elkötelezett támogatása, számos társadalmi szervezetben és sportrendezvények szervezésében végzett odaadó munkája elismeréséül a magyar sportélet első világhírességei közé tartozó, Tolna megyéből származó úszóbajnokról elnevezett SIPOS MÁRTON-DÍJ megyei kitüntetést adományozza Horváth Ferenc sportvállalkozónak.

A megye központosított illetményszámfejtése területén tett 25 éves kiváló teljesítménye, példaértékű, szakszerű, lelkiismeretes, számos állami elismeréssel megbecsült, széleskörű ismerettel és tapasztalattal végzett irányítói és felügyelői munkája, szakmai elhivatottsága, szorgalma, kitartása elismeréséül TOLNA MEGYE KIVÁLÓ KÖZTISZTVISELŐJE megyei kitüntetést adományozza Hirth Károlynénak, a Magyar Államkincstár Tolna megyei Illetményszámfejtési Iroda vezetőjének.

A bonyhádi térségben közel három évtizedes közigazgatási munkája, magas fokú szakértelemmel végzett építéshatósági koordinációs feladatainak ellátása, a Bonyhád és környékén történt beruházások precíz, pontos, alapos előkészítése és engedélyeztetése, elhivatott vezetői munkája elismeréséül TOLNA MEGYE KIVÁLÓ KÖZTISZTVISELŐJE megyei kitüntetést adományozza Kozma Anikónak, a Bonyhádi Közös Önkormányzat Műszaki osztály vezetőjének.

Több, mint három évtizedes pedagógusi tevékenysége, példaértékű, nem mindennapi nevelő munkája, számos szakmai elismeréssel díjazott tevékenysége, a reál munkaközösség irányítása, szeretetteljes, odaadó, a legmesszebbmenőkig diákcentrikus munkavégzése, a diákok érdekében vállalt rendkívül elkötelezett tehetséggondozó és felzárkóztató tevékenysége elismeréséül TOLNA MEGYE KIVÁLÓ KÖZALKALMAZOTTJA megyei kitüntetést adományozza Oberländer Sándornénak, a Sztárai Mihály Gimnázium matematika-fizika szakos tanárának.

A pedagógus pályán eltöltött három évtizedes kiemelkedő munkája, Tamásiban és a megyei közéletben tanúsított áldozatkész tevékenysége, empatikus, segítőkész, lelkiismeretes, a pedagógus pálya megbecsülésének védelme és elősegítése érdekében vállalt elkötelezett munkája, diákjai körében a sportot, mint hivatást népszerűsítő tevékenysége elismeréséül TOLNA MEGYE KIVÁLÓ KÖZALKALMAZOTTJA megyei kitüntetést adományozza Pécsi Gábornak, a Tamási Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium intézményvezetőjének.

Több évtizedes lelkiismeretes, kimagasló hivatástudattal végzett tanári és vezetői tevékenysége, sportiskolai vezetőként egyesületek irányításában és a város úszásoktatásának megszervezésében vállalt munkája, a közoktatás fejlesztése érdekében tett erőfeszítései, sokoldalú, eredményes szervezői, oktatásirányítási tevékenysége elismeréséül TOLNA MEGYE KIVÁLÓ KÖZALKALMAZOTTJA megyei kitüntetést adományozza Bódogh Zoltánnak, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium igazgatóhelyettesének.

A helyi közösségért végzett negyven évnyi áldozatos munkája, lelkiismeretes, nagy szakmai felkészültséggel végzett egészségügyi felvilágosító tevékenysége, a gondozottak családi és szociális problémáinak megoldásában nyújtott rendkívüli fáradozása, Kajdacs közéletében folytatott elkötelezett, gyermekközpontú munkája, példaértékű védőnői tevékenysége elismeréséül TOLNA MEGYE KIVÁLÓ KÖZALKALMAZOTTJA megyei kitüntetést adományozza Kovács Istvánné kajdacsi védőnőnek.

A Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége a Tolna megye és a megyében élő németség valamint a Main–Tauber járás közötti partner kapcsolatok kiterjesztésében és aktivizálása érdekében kifejtett munkájáért Reinhardt Frank Úrnak Main Tauber járás elnökének a Tolna Megyei Németségért Nívódíjat adományozza.

Reinhard Frank Úr aktív tevékenységével a partner kapcsolatban elősegítette az emberek és kultúrák találkozását, kölcsönös megismerését, amely hozzájárult ahhoz, hogy ez a kapcsolatot egyre szorosabbá vált és mindkét fél profitálhat belőle.

A Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége Kakasd község németsége kultúrájának, hagyományainak ápolásában és továbbadásában, a nemzetiségi identitás megőrzésében kifejtett, felelősségteljes és áldozatos munkájáért, a többségi és a német nemzetiségi lakosság közötti jobb megértés előremozdításáért, Hilcz Ádám Úrnak, a Tolna Megyei Németségért Nívó díjat adományozza. Hilcz Ádám hitvallása szerint, a magyarországi németség kultúráját, identitását, úgy kell továbbadni a fiatalabb generációknak, hogy azok is büszkék lehessenek származásukra, szűkebb és tágabb hazájukra.

A Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége a 2015-ös évi nívódíját: Reinhard Frank Úrnak és Hilcz Ádám Úrnak adományozza.

Címkék: megyenap, tolna megye

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi

Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa

Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.

2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi

Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron

Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.

2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi

Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben

A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.

2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi

A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!

A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!