Hírek
2012. November 02. 21:39, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Továbbra sem találják a Kaposváron eltűnt 11 éves fiút
Önkéntes akció keretében több mint százan kutatták át pénteken a Kaposvár melletti Deseda-tó környékét a még hétfő este a kaposvári Tesco parkolója mögötti játszótérről eltűnt 11 éves felsőmocsoládi Szita Bencét keresve. A kutatás - több helyi hírportál beszámolója szerint - nem vezetett eredményre.
Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője péntek este az MTI-nek megismételte a korábban elmondottakat, a rendőrség nagy erőkkel keresi az eltűnt fiút, a nyomozás jelenlegi állásásról azonban több információt nem adott.
Hírportálok közlése szerint az önkéntesek az egyik internetes közösségi oldalon csütörtök délután megjelent felhívásra jelentkeztek, és a kaposvári Kötél önkéntes tűzoltó és életmentő egyesület irányításával átfésülték a tópartot. A keresésbe lovasok, búvárok és vízi mentők is bekapcsolódtak, remélve, hogy valami nyomra akadnak. Korábban a Kötél egyesület átvizsgálta a hipermarket melletti Malom-tó környékét is, eredménytelenül.
A rendőrségnek a gyerek nevelőanyja hétfő éjszaka jelentette a fiú eltűnését. A bejelentés óta a kaposvári rendőrök a megyei rendőr-főkapitányság állományával kiegészülve folytatják a kutatómunkát.
A körülbelül 140-145 centiméter magas, vékony testalkatú, szőke rövid hajú, világoskék szemű, kerek arcú fiú az eltűnésekor szürke kabátot, kék farmert és zöld fűzőjű fekete sportcipőt viselt. Fekete sapkáját arany dollárjel minta díszíti, bal fülében fülbevalót, nyakában pedig ezüst láncot hord egy kereszttel.
A rendőrség továbbra is kéri a lakosságot, hogy aki az eltűnt kisfiú tartózkodási helyével, vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Kaposvári Rendőrkapitányságot a 06-82/502-700 telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést munkaidőben az ingyenesen hívható 06-80/555-111 "Telefontanú" zöld számán, illetve bármely időpontban a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült