Hírek
2013. Szeptember 28. 08:55, szombat |
Belföld
Forrás: pannonmedia | Füssy Angéla
Ügyészségi nyomozás indult a révfülöpi kilakoltatás miatt
Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt indult nyomozás a Veszprémi Nyomozó Ügyészségen, Kassai Tiborné Zsuzsa feljelentése nyomán, aki állítja szinte már bűnszövetkezeti összefonódásoknak és bűncselekmények sorozatának eredménye, hogy a VIN Faktor Zrt. idős férjével együtt utcára tehette őket révfülöpi otthonukból.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Tapolcai Járásbíróság és a Földhivatal közötti levelezés folytán született okiratokban történhetett az a hibás tulajdoni átírás, mely lehetővé tette, hogy a követeléskezelő cég az idős emberek házára tehesse a kezét. Kassainé és testvér bátyja az elmúlt években számtalan panaszt, feljelentést tettek, majd sorra fellebbezték meg a sok esetben érdemi vizsgálat nélkül született elutasító határozatokat, hogy bebizonyíthassák, valaki valahol manipulált a hivatalos okiratokkal – csak így kerülhetett át a vételár kiegyenlítése nélkül Györgykovács Lajos kettő tizedes tulajdonrésze testvére, Zsuzsa nevére. Mivel a nyugdíjas asszony ellen egy korábbi hitele miatt végrehajtás indult, a közokiratokban történt „baki” miatt az egész, háromszintes, több tízmillió forintot érő házat vitte a behajtás kezelő cég. Györgykovács Lajos kéttizedét is, noha ő tulajdonrészéért a mai napig nem kapott egyetlen fillért sem. „Hiába kifogásoltuk az eljárást a végrehajtónak, még csak jegyzőkönyvbe sem vette a panaszunkat, de még azt sem, hogy ez irányú kérésünket is megtagadta. Aztán meg azért utasítottak el bennünket a hatóságok, mert nem kifogásoltuk időben a végrehajtást. Feljelentést tettem én is, a testvérem is. Már minden létező formában fordultunk rendőrséghez, ügyészséghez, bírósághoz. Mostanáig szinte minden határozatot érdemi vizsgálat nélkül utasítottak el. Csak annyit írtak, hogy nem állapítható meg bűncselekmény és hogy a beadványaim nem alkalmasak eljárás lefolytatására” – mondta Hírcentrumunknak Kassainé Zsuzsa, aki egy hónappal ezelőtt történt kilakoltatása óta fiáék másfél szobás lakásában húzza meg magát a férjével együtt.
Az idős-bteg házpár egy hónapja egy bőrönddel és a kiskutyájukkal került az utcára
Holmiikat nem tudták hová elszállítani a megadott határidőn belül a révfülöpi házból. Az ajtókat így a VIN-Faktor emberei feltörték. A biztonsági őrök elmondása szerint a holmikat teherautókkal hordát el. Senki sem tudja, hová. „Építőanyagok, antik bútorok, a ruháink, a bátyám dolgai – mindennek nyoma veszett, még az a herendi porcelánkészlet is, ami régi családi örökségünk” – panaszolta Zsuzsa, aki ezért is feljelentést tett a rendőrségen.
A kusza ügyben valamicskét mégis csak sikerült előre lépni. A hónapok óta tartó elutasítás sorozat után a család előbb a Veszprémi Törvényszékről, majd a Veszprém Megyei Főügyészségtől kapott biztató sorokat. A megyei polgári kollégium vezetője levelében gyakorlatilag elismeri, hogy a Tapolcai Járásbíróságon történhetett a hiba. Ferencz Miklós a kilakoltatott asszonynak küldött levelében úgy fogalmaz, hogy a kérdéses „bírósági végzésben foglalt földhivatali megkeresés nem tartalmazta a feltételt, hogy a tulajdoni változás a 4.500.000 Ft megváltási ár kifizetése esetén vezethető át az ingatlan-nyilvántartásban”. Arra, hogy ez a nem kicsit lényeges momentum, mely gyakorlatilag megfosztott egy jogos tulajdonost több milliót érő ingatlanrészétől, miként maradhatott ki az okiratból, máig senki sem adott magyarázatot. Holott ez az apró momentum tette lehetővé, hogy a Kassainé felmondott hiteléért kifizetett alig 1,8 millióért több tízmilliót érő Balaton-parti házhoz jusson a VIN-Faktor Zrt., és egy idős beteg házaspárt onnan elsőre jogszerűnek tűnő módon az „utcára hajítson”
„Nem véletlenül gondoljuk azt, hogy komoly összefonódások vannak a háttérben. Ez a hiba, vagy tévedés ugyanis csakis a VIN Faktor Zrt.-nek állt érdekében. Nem azt mondom, hogy a bíróságon szándékosan állították ki rosszul, vagy hibásan azokat a dokumentumokat. Az viszont felháborít, hogy a bíróság olyannyira érinthetetlen, hogy azóta mintha csak egymást védenék, meg sem vizsgálják, hanem csípőből utasítják el a panaszainkat. Nagyon nagydolog az, hogy végre valahol meghallották a szavunkat” – mondta Kassai Tiborné.
Bár a Veszprémi Nyomozó Ügyészség korábban bűncselekmény hiányában elutasította Kassainé Zsuzsa feljelentését, panaszára a Veszprém Megyei Főügyészség most máshogy döntött. Határozatukban az áll, hogy a Veszprémi Nyomozó Ügyészséget hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntett miatt nyomozás elrendelésére utasítják. Az indoklás szerint új körülmények is szerepeltek a panaszban, mivel a feljelentő már nem csak a végrehajtó, hanem a VIN Faktor Zrt. vonatkozásában felmerülő bűncselekmények kivizsgálását is kérte. „A sértett arra a következtetésre jutott, hogy az ingatlan 2/10-ed tulajdoni hányadának a sértett nevére íratása, akár jogszerűtlenül is, a VIN Faktor Zrt.-nek állt érdekében. A panasz alapos.” – áll a főügyészség határozatában. A Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője kérdésünkre megerősítette, valóban a korábbi elutasítást hatályon kívül helyező határozat született az ügyben. „A Veszprém Megyei Főügyészség intézkedésére a Veszprémi Nyomozó Ügyészség a nyomozást már elrendelte” – fogalmazott Gulyás Ildikó.
“A panasz alapos!”
Az ügy más szálakon is folytatódik. A két tized tulajdonrész jogtalan átírása kapcsán, Kassainénak az eredeti állapotok visszaállítását kérő beadványa ügyében október 8-án tartanak tárgyalást Tapolcán. A Veszprém Megyei Törvényszéken pedig az átírás ügyben beadott többszöri fellebbezésről október 15-én születhet határozat. Mindeközben a VIN Faktor Zrt. a révfülöpi önkormányzathoz fordult, hogy birtokvédelmet kérjen Kassaiék ellen. A cég azt kérte, hogy Kassai Tiborné és férje nevét töröljék a bejelentett lakcímről.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.