Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2021. Június 29. 11:06, kedd | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Új futam, új kihívások

Új futam, új kihívások

Nem csak a magyar Országos Rally Bajnokság jelenlegi második helyezettjeként, de immár ORB futamgyőztes párosként indul Csomós Miklós és Nagy Attila a hétvégi Mecsek Ralin.

Az idei évre kitűzött célt már a szezon harmadik futamán, a Salgó Ralin elérte a sárospataki kis csapat. A modernebb autókkal és nagyobb háttérrel rendelkező ellenfeleket maguk mögé utasítva a verseny végi dobogó legfelső fokára állhattak fel Salgótarjánban. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a hátralévő versenyeken már ne a megszokott lelkesedéssel és odaadással indulna Mixi és Attila.

A Salgó óta eltelt három hétben az eddig megszokottnál is jóval többen gratuláltak a fiatal párosnak, nem kis fegyvertény ugyanis egy abszolút győzelemmegszerzése. Rengetegen állították meg a Borsod Talent Motorsport Egyesület versenyzőit egy-egy közös szelfire, fényképre, vagy csak azért, hogy néhány elismerő és kedves szóval köszöntsék őket.

Mixiék azonban nem szeretnék ha innentől minden versenyen a futamgyőzelem lenne az elvárás irányukba, még ha természetesen nem titkolt céljuk maradt, hogy minél több versenyen legyenek a leggyorsabbak. Sőt, lassan a bajnokság feléhez érve már az összetett állástól sem tudnak eltekinteni, hiszen Hadikék mögött az abszolút második helyet foglalják el, ami jóval nagyobb eredmény, mint amit reális célként kitűztek magunknak a szezon kezdetén.

Mindössze három héttel a salgótarjáni versenyt követően most hétvégén a Mecsek ralipályáin folytatódik a bajnokság. A Pécs környéki szakaszokon még sosem mentek R5-ös versenyautójukkal, így a szokásosnál is többet készültek a versenyre. Csütörtökön egy komoly teszttel hangolódtak a futamra, ahol pénteken egy éjszakai lámpasoros gyors is újdonságot jelent majd a skodás egységnek.

A realitás talaján maradva, ugyanakkor a lehető legjobb eredmény elérése érdekében mindent megtéve várja a bajnokság negyedik, pécsi futamot Csomós Miklós és Nagy Attila. A fiúk és a Skoda Fabia R5 is készen állnak, bízva az eddigi jó teljesítmény folytatásában.

Köszönjük együttműködő partnereinknek:

Borsod Talent Motorsport Egyesület, T+Á Média Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, HÍDÉPÍTŐ Zrt, Balázs-Diák Kft, RabócsiRing Kft, Magyar-Trans Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Heda- Sped Kft, VINEX Plus Hungary Zrt, Bartron ’07 Kft, First Tau-Trade Kft, Északmagyar Téglaipari Kft, SFT Ungarn Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Mixi-Log Kft, RSZ- Kő Kft, autogumiplaza.hu-PIRELLI versenyabroncsok, MOL Racing Kft, Rapidnyomda.

Rallye Dream Blog

- Béres Gábor -

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.