Hírek
2018. Január 15. 13:42, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Újabb 117 mentőautót kap az Országos Mentőszolgálat
Idén újabb 117 mentőautót szerez be a kormányzat - jelentette be az emberi erőforrások minisztere az Országos Mentőszolgálatnál tartott sajtótájékoztatóján hétfőn.
Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy tavaly, ugyancsak kormányzati forrásból 193 mentőautó beszerzéséről döntöttek; ezek az új gépkocsik folyamatosan érkeznek és állnak szolgálatba az ország különböző mentőállomásain. Hozzátette: ezek közül 120 új mentőautó állt már forgalomba.
Közölte, az idei beszerzésnek köszönhetően az utakon futó kocsik mindegyike korszerű jármű lesz, tehát 7 évesnél idősebb mentőautó csak tartalékállományban állhat. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy - az idei beszerzést is figyelembe véve - 2010 óta 603 új gépkocsi segíti a sürgősségi betegellátást.
A fejlesztésekkel kapcsolatban azt is felidézte, hogy 2008 és 2010 között semmilyen hasonló fejlesztés nem történt. Emlékeztetett arra, hogy a mentőszolgálat költségvetése 22,8 milliárd forint volt, míg az idei évben már csaknem 39,7 milliárd forint.
Közölte, a kormány az egészségügyi béremelésen túl további 10 százalékkal megemeli a béreket az Országos Mentőszolgálatnál. Ez azt jelenti, hogy két év alatt összesen 67 százalékos béremelést kaptak a szolgálatnál dolgozók.
A miniszter az új mentős munkaruhák beszerzéséről is beszélt. Elmondta, tavaly 1,1 milliárd forintos forrásból indítottak közbeszerzést, és ennek az első szakasza már lezárult. Közölte, áprilisban 6 ezer mentő dolgozó kap majd új ruhát. Az új, korszerű ruha prototípusát a sajtótájékoztatón mutatták be.
Balog Zoltán elmondta azt is, hogy az új gépkocsik mentéstechnikai eszközeinek felszerelésére tavaly 1,3 milliárd forintot biztosítottak, az idei évre pedig 1,9 milliárd forintot. Ismertetése szerint az új eszközök között lesznek defibrillátorok, EKG-monitorok, perfúzorok, lélegeztetőgépek és vércukormérő készülékek.
Azt hangoztatta, hogy az új eszközök révén gyorsabbá válik a mentősök munkája és biztonságosabb lesz a betegellátás.
Elmondta, 2010 óta 301 új mentőállomás épült és 8 mentési pont létesült, és idén folytatják a mentőállomások felújítását. Közölte, első körben 21 mentőállomás építésének az előkészületeit kezdték meg mintegy 300 millió forintból.
Ismertetése szerint 2010 óta 104, jelentősebb mentőállomás-felújítás történt. Ez azt jelenti, hogy a mentőállomások fele új vagy ebben az időszakban újították fel.
Azt hangoztatta, ezekkel az intézkedésekkel nem zárultak le a fejlesztések, és az egészségügyi kormányzat továbbra is az egyik legfontosabb feladatának tartja a mentőszolgálat erősítését, megújítását.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár azt hangoztatta, hogy a mentőszolgálat a biztonságos betegellátás letéteményese. Úgy vélte, a mentőszolgálat hiteles tudott maradni, és ezt jelzi, hogy sokszor az állampolgárok védik meg az intézményt a közösségi médiában a nemtelen támadásoktól.
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt mondta: a fejlesztések a kormányzatnak a mentőszolgálat dolgozói iránti tiszteletét mutatják. A jól felszerelt, kényelmes, biztonságos mentőautók, a legmodernebb mentéstechnika, az informatikai háttér, az új ruhák nem csak a gyors és hatékony munkát segítik, hanem a dolgozóknak is megadják a tiszteletet - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.