Hírek
2021. Május 17. 15:09, hétfő |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Újabb dobogó Vogel Adriéknak a Peugeot kupában
Harmadik helyen zárta az Ózd-Eger Rally-t a Hungarian Peugeot 208 Cupban Vogel Adrienn és navigátora Notheisz Ivett.
A női páros végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva a Boldogkő Rally után a bajnokság második versenyén is harmadik helyen ért célba úgy, hogy többször is második-harmadik helyen fejeztek be egy-egy gyorsaságit. Az ismeretlen pályák adta kihívások mellett az időjárással is meg kellett küzdeniük, de az utolsó pillanatig harcoltak a dobogóért.
“Már a pénteki nyitónapon kijutott nekünk izgalomból, egy vasúti átjáró tilos jelzésénél ugyanis rengeteg időt vesztettünk etapon, így futópercre értünk a prológra. Még a rajtban is remegett a lábam, annyira izgultam az esetleges kikésés miatt, de végül időben ott voltunk. Ez volt az első alkalom, hogy salakon mentem, a második körre sikerült is kitapasztalni a fékhatást és a tapadást. Szombaton az utolsó gyorsra leszakadt az ég, a komplett mezőny slicken ment át a vizen, nagyon észnél kellett lenni. A vasárnapot is nagyon élveztük, nagyon sokat tanultunk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy meglett a dobogó” - mondta Vogel Adri a céldobogó után.
“Fantasztikus volt újra nézők előtt versenyezni, mindenhol rengeteg szurkoló biztatott minket. Nagyon köszönjük nekik és azoknak is, akik otthonról követték figyelemmel a versenyt. Ugyancsak köszönjük a támogatást a partnereinknek, a Tagai Teamnek és a Roger Racing Teamnek pedig a nagyszerű munkát” - zárta az összefoglalót Vogel Adri.
Szöveg forrása: Roger Racing Team
Képek forrása: Csatlós Norbert és Sári Péter
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban
A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport
Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott
A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.
2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport
A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia
Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.