Hírek
2015. Október 21. 11:55, szerda |
PR
Forrás: (x)
Újabb fázisban a zalakarosi Termáltó és Ökopart
Zalakaroson a Termáltó és Ökopart elnevezésű projekt megvalósításának munkálatai a második fázishoz érkeztek.
A Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése funkciójú beruházás valósul meg az Új Széchenyi Terv Nyugat-Dunántúli Operatív Program keretében 322 000 000 Ft összegű támogatásból „Termáltó és Ökopart” címen, NYDOP-2.1.1/F-12-2012-0005 azonosító számú projektként.
A város Önkormányzata a közbeszerzési eljárást követően, szeptember elején szerződést kötött a nyertes kivitelezővel a tó körüli sétány és park építési és világítási munkálatainak folytatására. A megállapodás alapján a fogadó épület és parkoló mellet a sétány burkolására és a térvilágítás kiépítésére is sor kerül.
A fürdő elfolyó meleg vizét hasznosító termáltó kiválóan alkalmas a környék természeti értékeinek bemutatására is. A fejlesztéseknek köszönhetően az idősek számára aktív pihenőpark épül, a legkisebbek pedig a Meseparkban játszhatnak majd a terület mesékből és regényekből is ismert állatvilágával. A most készülő Tanösvényen védett, őshonos növényeket ismerhetnek meg az érdeklődők. Ugyancsak a projekt részeként készül el a Fények meditációs tere, ahol a nap mozgását, valamint a hozzá kapcsolódó folyamatosan változó fényeket is tanulmányozhatják a Zalakarosra érkezők.
A zalakarosi fürdő elfolyó meleg vizét hasznosító Termáltó és Ökopart projekt részeként egy komplex természetismereti tanösvény is születik
A tanösvény kijelölt, jelzéssel ellátott tematikus túraútvonal, amelyen állomáshelyekhez kötődően, tájékoztató táblák segítségével ismerhetők meg a terület természeti értékei. Bejárása különösen azok számára jelenthet élményt, akik önállóan, hosszabb-rövidebb séta keretében szeretnék felfedezni, megismerni az érdekességeket, látnivalókat. Az oktatási, értékvédelmi, élményadási funkciók együttes biztosítása érdekében 5 db állomás kerül kialakításra - Köszöntő, Égeres éneke, Zala vize táján, Tőzike tündér tavasza, Ciccegető felfedező-, melyek a környező erdőrészlet élővilágát, az erdő „működését”, a tájrészlet egyéb táji – természeti értékeit, tájalakulási folyamatait dolgozzák fel. Az ismeretek közlése élményalapú, tájékoztató táblákkal, illetve rajtuk elhelyezett interaktív elemekkel valósul meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 12. 19:55, csütörtök | PR
Fókuszban az Oktatás a Jánosik és Társai Kft.-nél
„Az innováció és a folyamatos fejlődés központi szerepet játszik a Jánosik és Társai Kft. életében.
2024. December 06. 13:04, péntek | PR
Újabb meredek emelkedés, élen az Apple Pay
kétéves összevetésben 180 százalékkal nőtt az okostelefonos fizetésekhez köthető forgalom
2024. December 03. 16:33, kedd | PR
Kreatin – az alváshiány okozta gondokat is enyhíti
Széles körben eddig a kreatin teljesítményfokozó hatása volt ismert, több kutatás azonban megállapította, hogy a táplálékkiegészítő csökkenti az alváshiányból fakadó problémát és javítja a koncentrációt.
2024. December 02. 19:19, hétfő | PR
Hogyan optimalizálhatjuk a karácsonyi bevásárlást?
a jól használt mesterséges intelligencia időt és pénzt takarít meg számunkra