Hírek
2020. Március 04. 08:31, szerda |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Újabb idősekre utazó bűnbanda tagját fogták el
Elfogtak Borsod megyében kedden a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint társaival közüzemi szolgáltatók munkatársának adta ki magát és nyolc megye tizenöt településén idősektől vitték el a megtakarított pénzüket.
Időseket megkárosító bűnszövetség újabb tagját fogták el kedden a Békés Megyei Rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – közölte a rendőrség oldalán. Kifejtve, hogy tavaly július 30-án egy férfi több százezer forintot vitt el egy muronyi nyugdíjastól. Az áramszolgáltató munkatársának adta ki magát, és rávette az idős férfit, hogy engedje be, mert le kell olvasnia a villanyórát. Hozzáfűzte, hogy túlfizetése van, de nagyobb címletű pénzt hozott, vissza kellene adni belőle. Megfigyelte, hogy a 85 éves férfi hol tartja a pénzét, majd elérte, hogy egy rövid időre egyedül maradhasson a lakásban, így fosztotta ki a nyugdíjast. Ugyanezen a napon a férfi még egy másik muronyi időst is kifosztott így.
A rendőrök több megyére kiterjedő nyomozást folytattak, majd tavaly szeptember 17-én a Pest megyei Ócsán elfogták a Muronyban elkövetett bűncselekmények gyanúsítottját, az edelényi Cs. Norbertet. Mellette pedig három társa is őrizetbe került.
Az elmúlt hónapokban a Békés megyei rendőrök további három, majd kedden Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még egy gyanúsítottat fogtak el. A nyolctagú bűnszövetség tagjai a gyanú szerint nyolc megye 15 településén 25 bűncselekmény követtek el. Szervezetten fosztogatták az időseket. Különböző közüzemi szolgáltatók munkatársának adták ki magukat, így jutottak hozzá a megtakarított pénzükhöz. Az elfogott 37 éves, miskolci L. Krisztiánt őrizetbe vették.
A rendőrség tovább vizsgálja, hogy a gyanúsítottak összesen hány bűncselekményt követhettek el, illetve lehetnek-e további tagjai a bűnszövetségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült