Hírek
2020. Június 27. 17:00, szombat |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Unokázós csalókat vettek őrizetbe a kecskeméti nyomozók
A bűnbanda tagjai Lajosmizsén, Kecskeméten és Vasváron élő idős asszonyokat csaptak be pénzszerzés reményében. A feltételezett tetteseket összehangolt akció során fogták el.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság csalás bűntettének gyanúja miatt őrizetbe vett három embert – közölte a rendőrség.
Egy 32 éves budapesti nő, valamint társai – egy 33 éves budapesti férfi és egy 33 éves fóti férfi – még 2020. június 16-án este felhívtak egy 84 kecskeméti nőt azzal a mesével, hogy az egyik hozzátartozóját súlyos baleset érte, de egy nagyobb összegű készpénz ellenében nem értesítik a történtekről a hatóságokat. Az idős asszonnyal elhitették, hogy a rokona volt a hibás, ezért neki kellene kifizetnie a kárt. A sértett némi unszolásra 2 millió 300 ezer forintot átadott a házához érkező nőnek.
Még ugyanezen a napon a gyanúsítottak egy 79 éves lajosmizsei asszonyt is hasonló történettel kerestek meg. Tőle is közel két és félmillió forintot akartak kicsalni a fia nevében arra hivatkozva, hogy felnőtt gyermeke közúti balesetet okozott, és ha nem fizet, a károsult autós és családja bántalmazni fogja. A nő azonban nem dőlt be a történetnek, és a beszélgetés után azonnal felhívta külföldön dolgozó fiát, aki meg is erősítette gyanúját, miszerint ismeretlenek be akarták csapni.
A kecskeméti nyomozók széleskörű adatgyűjtést hajtottak végre, és végül beazonosították azt a járművet, amellyel a gyanúsítottak közlekedhettek. Elfogásukra összehangolt akciót szerveztek a Zala megyei, a Somogy megyei és a Veszprém megyei rendőrök bevonásával. Ennek eredményeként az autót 2020. június 25-én kora délután a 8-as számú főúton vonták intézkedés alá a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály járőrei. A kocsiban utazó három személyt – a kecskeméti és lajosmizsei bűncselekmények feltételezett elkövetőit – előállították, majd átadták a kecskeméti nyomozóknak. A bűnbanda tagjainak elszámoltatásakor ruházatukból és az autóból több arany ékszer, illetve nagyobb mennyiségű készpénzt került elő. Az értékeket lefoglalták, mivel időközben kiderült, hogy a trió tagjai rövid idővel korábban egy vasvári asszonyt tévesztettek meg telefonhívásukkal. Neki is előadták a szokásos mesét, mely szerint balesetet szenvedett hozzátartozójának pénzre van szüksége. A 85 éves asszony 700.000 forintot és arany ékszereit adta át abban a reményben, hogy ezzel segít a rokonának.
A kétrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalással, valamint egy - szintén üzletszerű - csalás kísérletével gyanúsítható nőt és két társát a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A rendőrök az eljárás során széleskörűen vizsgálják, hogy a bűntársak további, hasonló jellegű bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak-e.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült