Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2016. December 02. 07:46, péntek | Sport
Forrás: mti

Úszószövetségi vita - megnyugodhatnak a kedélyek

Úszószövetségi vita - megnyugodhatnak a kedélyek

Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szakmai alelnöke bízik abban, hogy az elnök, Gyárfás Tamás szerda reggeli lemondását követően megnyugszanak a kedélyek a MÚSZ körül kirobbant vitában.

"Abban bízom, hogy most már rendeződnek a sorok, és elülnek a hullámok" - nyilatkozta Sós Csaba a Sport Televízió csütörtöki, Mai helyzet című műsorában. "Ugyanakkor viszont azt látom, hogy amikor egy olyan helyen, ahol hosszú ideig van egy vezető, aki - és ezt az ellenségei is elismerik - erőskezű, karizmatikus, és valamilyen okból távozik, azután általában kaotikus helyzet szokott lenni. Abban bízom, hogy ezt el fogjuk tudni kerülni."

Hangsúlyozta, a MÚSZ egy nagy szervezet, többszintű vezetéssel.

"Nyilvánvalóan az alacsonyabb szintű vezetők is a csúcsvezető emberei. Kérdés, hogy az új vezető hozzájuk, illetve ők az új vezetőhöz hogyan viszonyulnak. Egyáltalán lesz-e esélyük, ha lesz, ez milyen módon valósul meg, és közben hogyan alakul az úszók helyzete. Mert ugye ők felvetettek hét pontban különféle problémákat, azzal foglalkozni kell" - utalt Sós Csaba Gyárfás Tamás távozásának előzményére.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka november 15-én több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, "nincs rend" a magyar úszósportban. Aznap még csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtökön a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és reformokat szorgalmaztak.

November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".

"Ilyenkor van azért egy útkeresés, nyilvánvalóan kérdés lesz az is, hogy az új vezető, akit most mindenki elfogad, mit fog csinálni akkor, amikor beül a székébe, és szembesül a napi problémákkal, amikor neki kell döntést hoznia" - fejtette ki Sós Csaba. Az új vezetőnek kell megmondania, hogy valahova tíz vagy tizenkettő ember utazzon, és akkor is lesz tizenegyedik vagy tizenharmadik, aki nem érti, ha ilyen sok pénz van a sportágban, éppen ő miért nem mehet, és jönnek a további kérdések - tette hozzá. Szükségszerűen rengeteg konfliktus adódik, a kérdés, hogy ezeket majd hogyan kezeli majd az új vezető - jelentette ki.

A szakmai alelnök elmondta továbbá, hogy több embert is el tudna képzelni elnöknek, és szívesen dolgozna együtt vele, de nevesíteni nem akar, mert azt sem szeretné, hogy egymással vetélkedjenek. Magáról azt feltételezi, hogy a helyén marad, mint alelnök.

"A magyar úszás felkészítési rendszere és menedzsmentje egyedülálló a világon. Nem azt akarom mondani, hogy értékesebb, mint máshol, de ez nagyon jól, magyar viszonyokra kiérlelve van kidolgozva, nem pedig majomszerű utánzással vettünk át dolgokat. Ez hosszú idő óta olyan kereteket ad, ami bármilyen új ismeretet be tud fogadni, és eredményes" - vélekedett a MÚSZ alelnöke. "Katinka nélkül is eredményes volt ez a csoport, Kovács Ágnes is volt olimpiai bajnok, Czene Attila is, most éppen Hosszú Katinka az. Szóval ennek azért továbbra is megvan a potenciálja. És hogy egy ilyet megváltoztassunk, én, aki ezért alapvetően a pozíciómnál fogva is felelek, nem könnyen megyek bele addig, amíg nem vagyok meggyőződve."

Sós Csaba kitért Hosszú férjére és edzőjére, Shane Tusupra is. Tusupnak eddig egy úszója volt - mondta, hozzátéve, "egyelőre várjuk a másodikat, és majd ha úgy lesz, mint a magyar sikeredzőknél, hogy sorozatban gyártják valamilyen felfogás alapján a világszintű produkciókat, akkor már azon lehet gondolkozni, hogy átvegyük úgy, hogy az a magyar viszonyok között működőképes legyen."

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Kós Hubert aranyérmes 200 méter háton

Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter háton a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda Eb - Klujber, Győri-Lukács és Simon is az álomcsapatban

A harmadik helyért mérkőző magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Sport

Női kézilabda EB - A világbajnok franciák legyőzésével bronzérmes a magyar válogatott

A magyar válogatott 25-24-re legyőzte a világbajnok és olimpiai ezüstérmes francia csapatot a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi bécsi bronzmérkőzésén.

2024. December 15. 09:25, vasárnap | Sport

A Paksot legyőzve őszi bajnok a Puskás Akadémia

Az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán 3-1-re legyőzte a kupagyőztes Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.