Hírek
2022. Január 25. 18:02, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Vádat emeltek egy drog hatása alatt vezető 16 évessel szemben
Vádat emeltek egy 16 éves fiúval szemben, aki évek óta vezet személygépkocsit vezetői engedély nélkül, egyik utolsó ellenőrzése során pedig kiderült, kábítószert is fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült
- tájékoztatta Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a fiatalkorú férfival szemben eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés, kábítószer-birtoklás és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emeltek vádat.
A 16 éves fiú nem rendelkezik vezetői engedéllyel, a vádirat szerint azonban ennek ellenére vele szemben már több mint két éve kisebb közlekedési szabálysértések miatt rendszeresen eljár a rendőrség. Legutóbb tavaly márciusában tiltotta el a bíróság egy évre a közúti járművezetéstől, de ez - ahogyan a korábbi szankciók - semmilyen visszatartó erővel nem bírt. A vádlottat az eltiltás hatálya alatt július 16-án és 17-én is igazoltatták Szegeden a rendőrök, mindkét esetben ugyanazt a személygépkocsit vezette.
A második ellenőrzés során kiderült, hogy korábban kábítószert fogyasztott, és az autóból drog és annak fogyasztásához szükséges eszközök kerültek elő. Az igazoltatások és eljárások ellenére két nap múlva a vádlottat a rendőrök ismét igazoltatták autóvezetés közben - közölte a csoportvezető ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld
Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói
2024. December 15. 09:20, vasárnap | Belföld
A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én délig
2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal
Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.