Városlista
2024. december 16, hétfő - Etelka

Hírek

2018. Február 01. 08:13, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Vagyonnyilatkozatok – ennyit kerestek a pártvezetők

Vagyonnyilatkozatok – ennyit kerestek a pártvezetők

A szerdán közzétett vagyonnyilatkozatokból kiderül, hogy hogyan változott a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetőinek vagyoni helyzete.

Gulyás Gergely, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetőjeként - a többi frakcióvezetőhöz hasonlóan - havi 1,3 millió forintos jövedelemre tesz szert tavaly októberi kinevezése óta. A kormánypárti politikus idei nyilatkozatában az egyetlen újdonságot 1,1 millió forintos banki folyószámlája jelenti. Gulyás Gergely így továbbra is két XI. kerületi lakás, egy 95 és egy 52 négyzetméteres ingatlan tulajdonosa, előbbi azonban haszonélvezettel terhelt.

A Fidesz-frakcióvezetője tavaly és idén is azt közölte, hogy egy 2008-ban felvett, 120 ezer svájci frankos (akkori árfolyamon mintegy 18,5 millió forintos) hitel fele része után van tartozása a folyamatos törlesztés mellett fennmaradó összeg erejéig, aminek aktuális nagyságát nem tüntette fel.

Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének jelentősen kedvezőbbé vált az anyagi helyzete az elmúlt évben: banki és más pénzkövetelései 5,4 millió forinttal emelkedtek, miközben hiteltartozása több mint 22 millió forinttal, egymillió forintra csökkent.

Az ellenzéki politikus emellett továbbra is mintegy 17 millió forint értékű, nagyrészt euró alapú életbiztosítással rendelkezik, a korábbiakkal ellentétben ugyanakkor tavaly már nem egészítette ki keresetét havi 300 ezer forintos bérbeadással. Tóth Bertalan felmondta XI. kerületi albérletét is, helyette törvény szerint meghatározott lakáshasználatot vesz igénybe 2017 januárjától. A szocialisták parlamenti vezetőjének két pécsi társasházi lakásban, egy nagykozári erdőben, valamint két, szintén pécsi beépítetlen területben, továbbá egy korlátolt felelősségű társaságban és egy ügyvédi irodában van tulajdonrésze.

A Jobbik képviselőcsoportját vezető Volner Jánosnak ingatlanja és gépjárműve sincs, bankban és készpénzben tartott megtakarításainak összértéke egy év alatt mintegy 2,4 millió forinttal 8,4 millió forintra emelkedett. A politikusnak nincs tartozása, emellett isméteten feltüntette, hogy a Magyar Gárda Pest megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. tagja.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke tavaly félmillió forintot tett félre OTP Prémium megtakarítás formájában, emellett vagyonnyilatkozatában feltüntette, január végéig 1,7 millió forint sérelemdíjat kapott három médiatársaságtól. Az ellenzéki párt vezetője megtartotta a tavaly másodmagával vásárolt 1500 négyzetméteres bárdudvarnoki legelőt, nagy értékű ingósága, tartozása vagy megtakarítása továbbra sincs.



Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak, egy budakeszi zártkertnek, valamint egy Kisnémediben található erdőnek résztulajdonosa. Autója, megtakarítása és tartozása nincs a kormánypárti politikusnak.

Szél Bernadettnek, az LMP frakcióvezetőjének és társelnökének szintén nincs se gépjárműve, se megtakarítása, se adóssága, változatlanul egy budakeszi és pátyi kertes házban van tulajdona.

Az LMP másik társelnökénél, Hadházy Ákosnál sem történt jelentős változás. Az ellenzéki képviselő tavaly újabb modellre cserélte három éve lízingelt Skodáját, ugyanakkor vásárolt Trabantját pedig megtartotta. Hadházy Ákos 1,1 millió forintot tart készpénzben és 16,8 millió forintos banki tartozása van, mindkét összeg nagyságrendileg megegyezik a korábbival. Az LMP politikusának 50 százaléka van egy egy 160 négyzetméteres szekszárdi lakóházban, Fácánkerten egy 5000 négyzetméteres szőlő tulajdonosa, állatorvosi praxisát szünetelteti, ugyanakkor fele részben tulajdonosa a szekszárdi Hadházy-Vet Kft.-nek, amelynek ügyvezetője.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke 2017-ben az azt megelőző 1,2 milliárd után 228 millió forint tulajdonosi osztalékot vett ki a kizárólagos tulajdonában álló Altus Portfólió Kft.-ből, értékpapírban tárolt megtakarítása pedig 36 millió forintot apadt egy év alatt, így az most 606 millió forint értékű. A volt kormányfő - feleségével közösen vásárolt - kötcsei nyaralójára felvett hiteléből 1,8 millió forintot fizetett vissza egy év alatt, a törlesztésből még alig kevesebb mint 60 millió forint van hátra. A DK vezetőjének megmaradt 50 négyzetméteres pápai lakása.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, független képviselő vagyonnyilatkozatában ezúttal nem tüntette fel felesége és gyermekei nevét, biztosítási alapú megtakarításának névértéke pedig félmillió forinttal 4,3 millió forintra emelkedett. Az ellenzéki politikus változatlanul egy 60 négyzetméteres zuglói társasházi lakás felét tudhatja magáénak, továbbá egy balatonmáriafürdői üdülőben és egy gyöngyösi családi házban is hasonló tulajdonrésze van, 2015 óta egy használt Skoda Superbet lízingel, 2012-ben örökölt egy 1987-es Ford Oriont.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld

Hétfőtől fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a közutakon

Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség az ittas vagy bódult járművezetők kiszűrésére a jövő héten az ország közútjain.

2024. December 16. 06:00, hétfő | Belföld

Elismerést kapnak a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói

Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntése alapján egyszeri, kétszázezer forintos SZÉP-kártyás pénzbeli elismerésben részesülnek a MÁV árvízi védekezésben részt vevő munkavállalói

2024. December 15. 09:17, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal

Sopron csak akkor tudott fejlődni, ha össze volt kötve az őt körülvevő világgal - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sopronban, az M85-ös autóút befejező szakasza és a Bécsi-dombi alagút átadásán.