Reggel felkel az ember és nem az az első dolga, hogy elolvassa a friss híreket, hanem hogy megnézze a Facebook hírfolyamát, mi mindenről maradt le, amíg alvással töltötte az időt. Like-ol, kommentel, és egy ébredős selfie-t posztol magáról – ami egyébként az ice bucket challenge után az új „divat”. (Sztárok smink nélkül, az ágyban fekve fotózzák le magukat, elméletileg ezzel felhívva a figyelmet a szíriai menekült gyerekek nehéz helyzetére.)

Az emberek már nem is beszélnek egymással, inkább az okos telefonjukat pötyögtetik. Megdöbbentő látni, hogy a fiatalok, ha összeülnek egy kávézóban, azonnal az okos készüléken lógnak, wi-fi-re csatlakoznak, és úgy társalognak a másikkal, aki amúgy ott ül közvetlen mellettük.

Az érzéseinket emotikonokban fejezzük ki, úgynevezett facebook nyelvet használunk (LoL, OMG…) és bármiféle reakciónkat tökéletesen leír egy úgynevezett Meme. Az emberek nem foglalkoznak a másikkal, a népszerűséget az ismerősök mennyisége és a legtöbb Like begyűjtése határozza meg. Ha valaki nem elég trendi, nem rak ki magáról mindennap több képet a tükör előtt pózolva, vagy nem mutatja meg, mit eszik éppen, esetleg hol van és kivel, akkor mintha az az illető nem is létezne, vagy nem is élne. De él! Köszöni szépen, nagyon is jól van, csak míg ő tényleg élvezi a barátai társaságát, akikről nem Facebook posztok alapján tájékozódik, addig a többiek az események közt szemezgetnek, és azt nézik milyen vicces videót, vagy aranyos kiskutyás képet osszanak meg.

A szerelem már nem is szerelem, a csók már nem intim dolog, ami két ember közt történik, hanem mindenki láthatja a boldogságot. Nem beszélünk már magánéletről, mert minden a Facebook-on zajlik. Ha nem jelöljük be azonnal a másikat, hogy kapcsolatban vagyunk, akkor az, nem is számít. Ha egy képen nincs megjelölve az illető, akkor ott se volt. A csók már nem a másiknak szól, hanem a közönségnek. „Irigykedjetek, boldog vagyok!”

A mellékelt videó nagyon jól ábrázolja milyen is a mai világunk. Csak boldogak lehetünk, akkor velünk örül mindenki. Ám, ha bajban vagyunk és segítség kellene, elfordulnak tőlünk az emberek. De igazi-e az a boldogság, ami a képen van, vagy csak a kamerának szól? Mi van a kép mögött? Elég csak belegondolni mennyi kép kattanhatott el, míg a legtökéletesebb megszületett, és mennyi szerkesztés kellett, hogy még jobban feljavítsa azt?

Az ember a mai világban már kifelé él, másoknak akar megfelelni, és nem önmagáért tesz mindent.

Manapság egy állás kapcsán is a Facebook adatlapja alapján döntenek, hogy felvegyék-e az illetőt vagy sem? Egy bulin készült, kínos fotó, romba dönthet mindent.

Egy másik pasi, vagy nő karjában vagy, amikor otthon vár a párod? Mire hazaérsz, találj ki valami jó magyarázatot. De ugye azt szokták mondani, a fénykép nem hazudik, míg a szó elszáll, az írás, esetünkben a fénykép, örökre megmarad.

Volt pénzed elutazni Spanyolországba? Akkor miért is akarsz újabb kölcsönt felvenni?

A Facebook az életünk részévé vált. A kezdeti ötlet, amit még Mark Zuckerberg talált ki, már elfajult. Felvenni a kapcsolatot másokkal, ismerkedni… de manapság már itt kampányolnak, bárki kifejtheti a véleményét, boldog boldogtalan regisztrálhat.

Egyszer egy olyan beszélgetésnek voltam a fültanúja, amiben egy lány veszekedett a párjával, aki szerette volna családi állapotát kapcsolatban-ra változtatni, ám a lány ellenkezett, azzal az érvvel, hogy mivel az illető még a családjának se mutatta be és nincs öt évre előre terve, melyben biztos benne van egy házasság, addig nem változtathatja meg a státuszát.

Tényleg ez a mai világ? Az határoz meg minket, hogy mik vagyunk Facebook-on?

Tippeket olvashatunk, hogy legyen a profil képünk a legjobb, több ezer ételt égetünk oda, míg tökéletesre sikeredik az az egy falat, ami végül felkerül az oldalra.

Igazán boldogak azok az emberek, akik meg vannak jelölve egy fergeteges party képen?

Tényleg szerelmes az a pár egymásba, akik mosolyogva bújnak a másikhoz? Nem csak a kép miatt teszik?

Komolyan örülnek az ajándéknak, amit kaptak, vagy csak irigykedést akarnak kiváltani a másik emberből?

Ha megosztom a boldogságomat, nem féltékennyé kellene tennem a többi embert. Egy gyermek születése hatalmas kincs, de minden egyes mozzanata nem tartozik mindenféle jött-mentre. Ha csatlakozunk egy csoporthoz, nem kell rögtön megbízni mindenkiben. Nem tudhatjuk, hogy mikor élnek vissza a rólunk megtudott dolgokkal, nem ismerjük a másikat, és a gép előtt ülve, mindenki azt mond, amit csak akar, amit a másik hallani szeretne.

Egy születésnapi köszöntés, manapság egy csukló mozdulat, nem is tudjuk, hogy kinek írjuk, csak a Facebook értesítésnek hála, tudjuk a kellő információt, és egy sor megírása alig pár másodperc.

A Facebook nem egy őszinte dolog, csak egy kirakat, egy álarc, ahol az ember felépítheti magát úgy, ahogy a közösség elfogadja. Ez nem rólunk szól, hanem egy ideálról, egy olyan emberről, aki mindenkivel kedves, mindenkit ismer, tökéletes munkája van, boldog, imádja az életét.

De nézzen mindenki magába, és gondolkodjon el azon, hogy az eddig megjelentetett posztjainak, mi volt a háttérben igazából?

Sziman Lilla