Hírek
2012. Március 27. 21:45, kedd |
Helyi
Forrás: Pécsi Rendőrkapitányság
„Vezetni biztonsággal” - játék a szitukkal, harmadik forduló
Harmadik fordulójához érkezett a Pécs Városi Baleset-megelőzési Bizottság és a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvány „Vezetni biztonsággal” című ötfordulós vetélkedősorozata.
A játékkal a közlekedők figyelmét szeretnék ráirányítani a szervezők a balesetek kiszámíthatatlanságára, a baleseti okokra. Minden forduló egy baleseti helyzetet jelenít meg. A nevezők feladata a felvázolt szituációk értelmezését követően válaszolni a feltett kérdésekre.
A vetélkedő végeztével fordulónként a helyes megfejtők között három-három ajándékcsomagot sorsolnak ki a szervezők, melyek ünnepélyes díjkiosztón kerülnek átadásra. Aki mind az öt fordulóra beküldi a helyes megfejtést, azok között is kisorsolnak három értékes ajándékcsomagot.
A harmadik forduló baleseti helyzete:
„A” személygépkocsi Pécsett, a Makay István út mellett lévő bevásárlóközpont parkolójában a parkolóhelyről történő kiállás során a gépkocsi bal hátsó részével nekiütközött az úton már hátramenetet végző „B” által vezetett személygépkocsi bal hátsó oldalának. Ezt követően „A” személygépkocsi vezetője a helyszínt szóváltás után, a rendőri intézkedés megkezdése előtt elhagyta.
- Miről kell meggyőződnie a gépjárművezetőnek a hátramenet végrehajtása megkezdésekor?
- A balesettel érintett járművezetőnek milyen kötelezettségei vannak?
- A közlekedési balesetről milyen esetben kell értesíteni a rendőrhatóságot?
A válaszokat kérjük 2012. április 11-én, szerdán déli 12 óráig beküldeni a Pécs Városi Baleset-megelőzési Bizottság címére: 7622 Pécs, Vargha D. u. 3., vagy a gradvolts@baranya.police.hu címre. A megfejtésen kérjük feltüntetni: „Vezetni biztonsággal” III. forduló.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!