Hírek
2020. Április 01. 18:53, szerda |
Kék hírek
Forrás: infovárosok - illusztráció: pixabay
Viccből tett betontalpat a sínekre egy fiatal
Somogyszentpál felé közlekedő személyvonaton tartózkodók testi épségét sodorta veszélybe a felelőtlen magatartás.
Az ügy adatai alapján egy 16 éves helyi fiatal március 31-én délután Somogyszentpált elhagyva a vasútvonal mentén gyalogolt, amikor egy hátrahagyott beton talpazatot helyezett a sínpárra. A vonalon nem sokkal később egy személyvonat is elhaladt. A mozdonyvezető amint észlelte az akadályt vészfékezett, de időben megállni már nem tudott, több, mint 100 méteren át tolta maga előtt a betondarabot. A szerelvény szerencsére nem siklott ki, személyi sérülés nem történt, és anyagi kár sem keletkezett – közölte a rendőrség.
A bejelentést követően a rendőrök ellenőrzés alá vontak egy csapat fiatalt, akik a sínpár mellett gyalogoltak. A társaság egyik tagja elmondta, hogy a betontalpat viccből helyezte a sínekre, mert nem gondolta, hogy baj lehet belőle. Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült