Hírek
2016. Március 25. 16:29, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Vigyázzunk egymásra Húsvétkor is
A szabályosan közlekedők csokit és láthatósági eszközöket kapnak az ünnep idején a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaitól.
Húsvétkor az egész országban, így Tolna megyében is számítani kell a közúti forgalom növekedésére. Annak elősegítése érdekében, hogy az ünnepet ne árnyékolja be semmi, a rendőrség 2016. március 24. és 2016. március 28. közötti időszakban fokozott közterületi jelenlétet biztosít.
Ennek részeként március 28-án 8 órától 20 óráig a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai Szekszárdon, valamint a környékbeli településeken a szabályosan közlekedő kerékpárosoknak és gyalogosoknak nyuszicsokit és láthatósági eszközöket adnak.
Az immáron hagyományosnak számító akció célja a kerékpárosok és a gyalogosok figyelmének felhívása a biztonságos közlekedésre. Mivel ők a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, kiemelten fontos, hogy betartsák a KRESZ előírásait, de elengedhetetlen az is, hogy az autósok is vigyázzanak rájuk.
Fontos, hogy a járművezetőknek kellő oldaltávolságot tartva, illetve ha szükséges, a sebességet csökkentve kell kikerülniük az úton haladó járókelőket és az egy nyomon haladó járműveket is. A kerékpárral és gyalogosan közlekedők számára pedig kötelező a láthatósági mellény használata éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül.
A húsvéti ünnepekre jellemző, hogy az átlagosnál többen hagyják figyelmen kívül az alkoholfogyasztás melletti járművezetés kockázatát, következményeit. Országos szinten az ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek számának alakulása alapján megállapítható, hogy a balesetek mintegy 10 százaléka az ittasságra vezethető vissza.
Mindezekre tekintettel kiemelten fontos a húsvéti időszakban is, hogy a járművezetők tartózkodjanak a szeszesital fogyasztásától, illetve az őket vendégül látók ne is kínáljanak alkohol tartalmú itallal olyan személyeket, akikről tudják, hogy várhatóan járművet fognak vezetni.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket és balesetmentes közlekedést kíván
a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!