Hírek
2013. Augusztus 10. 07:00, szombat |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
Zágrábtól Pécsig - A MÁV Dél-dunántúli jubileumáról
A Dombóvári Városszépítőket még ez év tavaszán kérte fel a MÁV Pécsi Területi Igazgatósága arra, hogy működjenek közre a centenáriumára készülő nagy múltú szervezet programjaiban.
Ezek közül az egyik kiemelkedő eseménynek számít az a vasúttörténeti kiállítás, amelyet dr. Kriston Vízi József forgatókönyve alapján s Pókay Zoltán területi forgalmi szakértővel együtt egy jól szervezett munkacsoport készített el a nagy népszerűségnek örvendő pécsi Árkád Üzletközpontban.
Kertész Tamás, Erdős Gábor és Herczeg Gyula rendszerezésével, valamint az Apáczai Csere János Középiskola 9. évfolyamosainak nyári gyakorlatosai segítségével került kiválasztásra az az anyag és installáció, amely a Dombóvári Csomópont számos dolgozójának révén került helyére röviddel ezelőtt. Így már semmi akadálya nem volt a végleges elrendezésnek, amelyben a két (múzeumi és vasút-kapcsolati) szakember mellett Bordi Anna, Rajna Melinda és Schnetz János dombóvári múzeum-barátok, valamint Németh Tibor pécsi dekoratőr együttműködése révén született meg az egy hétig, augusztus 14-én késő esti nyitva tartó, látványelemekkel teli interaktív kiállítás e fontos egysége. A tablók szintén Dombóváron, Varsányi Gyula reklám-stúdiójában készültek.
A kiállítás megnyitásával egy időben a Palatinus City Center Bartók Béla terem adott otthont a jubileumi megemlékezésnek, melynek során egy tanulmánykötetet is bemutattak Imre Lászlóné és Dr. Majdán János szerkesztésében. A CD-melléklettel ellátott, 320 oldal terjedelmű kiadványban több dombóvári szerző, így pl. Harangozó László és Gáspár István is jegyez izgalmas összefoglalót.
A reggeltől későestig nyitva tartó, klimatizált üzletház földszintjén a Máv-Start pultjánál a Múzeum Megálló névre keresztelt Dombóvári Vasúti Gyűjtemény – különböző címletű – pártoló jegyei is megvásárolhatók.
dr. Kriston Vízi József
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 14. 14:17, szombat | Helyi
Rangos elismerést vehetett át Klotcz István, a Fortuna Étterem tulajdonosa
Az Aranyvilla díj a vármegye kiemelkedő vendéglátóhelyét illette.
2024. December 12. 09:45, csütörtök | Helyi
Ingyenes, szakképesítést adó képzések indulnak Dombóváron
Az alábbi munka mellett elvégezhető képzések indulnak felnőttek részére 2025. januártól a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium szervezésében.
2024. December 12. 09:04, csütörtök | Helyi
Dombóvár 1780-as kataszteri térképe a helytörténeti gyűjteményben
A Petőfi Kulturális Program által szervezett „Légy büszke az örökségedre!” című programelem keretén belül egy műtárgyat vehetett át Pintér Szilárd polgármester Ruzsa Éva igazgató asszonytól.
2024. December 11. 16:52, szerda | Helyi
A Dombóvári Szuperinfó legújabb száma oldalunkon már olvasható!
A lenti képre kattintva juthat el az olvasósarokba. Iratkozzon fel e-mail címével, hogy minden szerdán megkapja a Dombóvári Szuperinfó digitális változatát!